in

Tompa Mihály – Ikarus

Jöjjön Tompa Mihály – Ikarus verse.

Vergődöm a tenger dagályán,
Sirom nem lát remegni gyáván,
Bátran nézek bele …
A mélységtől sem fél, ki, mint én,
Föl a napig repűle szintén,
És nem szédült feje.

Fent, fent valék … alázuhantam!
Elmulhatok: megvan jutalmam;
Jelezve a siker …
Szép: akinek jut a dicső vég,
De azzal is köz a dicsőség,
Ki gondol, kezd, – ki mer.

Ülénk a bús sziget homokján,
S a vízre bámultunk … okolván
Sokért a végzetet;
A túlpart …! tenger nyomta távol,
Mit nem repűl át, meg se lábol,
Ki földre született.

Repülni…! hah…! teremts magadnak,
Mit természet, sors megtagadtak!
S én, – szárnyat alkoték;
A föld szinét elhagyva lábam;
Győzelmi zaj hangzék utánam …
– Hódítva volt a lég.

A szárny emelt, – vágytam s repültem,
Lázas gyönyörtől részegülten,
Nem félve, látva bajt;
Fent a magasban, mind magasbban,
A föld fiát hogy béavassam
A lég titkába majd.

De, – illetvén, mi illethetlen:
A büszke nap boszús-ijedten
Kél, üldöz és nyilaz …
Szárnyam sivít, izekre tágúl.
S leválik … a tüzes sugártúl
Megolvadt a viasz!

… Vergődöm, – vívok szél- s dagállyal,
De rajtam új kéj futkos által:
Mily fennség…! mily esés …!
Hogy ezt felejtéssel takarja:
Tenger mélysége, ég haragja,
S vesztem: – mind mind kevés!

A hullám a száraz felé tart,
S titkát fű-fával közli a part,
Énekli a madár;
Völgybe s oromra könnyen ér el,
S a szívbe szállván ingerével:
Tenyészt, mint napsugár.

Élet jön a meddő szünetre …
A gondolat meg van születve,
Nagy, munkás és örök;
Leend sok, aki fenn se szédűl,
Nem retteg a menny fellegétűl,
Bár villámlik, dörög.

Betöltve éltem hívatása! –
A víz sirom hadd ássa, ássa …
Kőszirt leszek neki;
Habját, melyet szétzúza bennem,
Ijedt, zajongó rendületben
A felhőkig veti.

S lész a hab is, mely rám özönlék,
Hogy elrejtsen: – felőlem emlék!
Vész, bíz ha szendereg,
Vagy foly köztük szilaj csatázás,
Örökre zeng itt a kiáltás.
Halandók, merjetek!

Köszönjük, hogy elolvastad Tompa Mihály – Ikarus versét.

Mi a véleményed Tompa Mihály – Ikarus írásáról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Zrínyi Miklós – Nem írom pennával

Tompa Mihály – Első szerelmem