in

Tóth Árpád: A Palace-ban…

Jöjjön Tóth Árpád: A Palace-ban… verse.

Hát újra itt. Őszi hegyek közt,
Újra rosszkedvűn betegen,
Köhécselni a többiek közt,
Míg szél üvölt a szirteken.
Akik szeretnek, messze vannak,
Akit szeretek, messze van,
– És jaj, tán minden veszve van –
Mondogatom tompán magamnak,
Míg hallgatom: a rengetegnek
Fenyőbordái hogy recsegnek,
Mert ölelgeti óriás
Karjaival az Elmulás.

Elnyújtózom a fekvőszéken,
Akárcsak egy kezdő halott,
S nézem az októberi égen
A két korai csillagot:
Balról arany lángok riadnak,
Fenséggel gyúl ki Jupiter,
Míg jobbról bájjal tűzi fel
Ametiszt-fátyolát Nyugatnak
Vénusz, az éteri hetéra…
Ó, boldog planéták! mit ér a
Földi ember csöpp élete,
Amelynek rossz kín a fele?

Akartam lenni csillag én is,
A Végtelenség gyermeke,
Valaki, aki szárny is, fény is,
Örök szépségek hírnöke –
De lehet-e repülni annak,
Ki teste rabszolgája lett,
Kinek már mindenekfelett
Csak “hő”-i és “kiló”-i vannak,
S ki csak csomó rút vegyi bomlás?
Jaj!… sóhajba vesző káromlás
Dühe ráng romló testemen…
Az istenit!… jaj, istenem!…

De szól a gong. A vacsorára
– Legfőbb szertartás itt – gyerünk!
Illatszert kenek koponyámra,
Rendben a nyakkendő, az üng?
Feszülten ül ki-ki helyére,
A Vigaszt lessük… s torz, derűs
Shimmybe kezd egy hegedűs;
Dekadens és szőke fejére
A hölgyek gyúlt mosolyt dobálnak;
A nagy terem zajos lokálnak
Fonák és fájó párja lesz:
Az esti lázak bárja ez!

Vigaszt!… mindegy, bölcset, bolondot,
Csak kínom szebbre fesse át –
Imádságot vagy vad kalandot,
Egy angyalt vagy egy bestiát!
Vagy csak annyit, hogy míg a liften
Szép asszonyok szállnak velem,
Eldadoghassam hirtelen:
…Kérem… én… most… meghalok itten…
Legyenek jók… isten nevében…
Simítsák meg az arcom szépen…
Anyásan… lágyan… ha lehet…
S tiszteltetem az életet…

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Szabó Lőrinc: Élek, s hogy meddig

Weöres Sándor: Akik megtalálnak