in

Tóth Árpád: Szédület

Hirdetés

Jöjjön Tóth Árpád: Szédület verse.

Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék,
Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent,
A színek selymét és a hangok ércét
Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend.

Homályosan, mint félálom lidércét,
Még sejtettem a süllyedő jelent,
Egy kósza inger jött, de már nem érzék,
Felfogták még, s nem tudták, mit jelent.

Egy csöndes park előtt zsibbadtan álltam:
Szelíd csoportban tündérképre váltan
Leányok néztek rám – vagy rózsatők?

Úgy éreztem, az ég vállamra reszket,
S körültem csöndesen táncolni kezdtek
Nőszagu rózsák s rózsaszagu nők.

Köszönjük, hogy elolvastad Tóth Árpád  költeményét.
Mi a véleményed a Szédület írásról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke

Petőfi Sándor: Disznótorban