Jöjjön Tóth Krisztina: Futrinka utca verse.
Harmincnyolc év, futó fonál.
Az ember rojtokat talál
hanyag
anyag –
e földi, pöttyös kis ruhán
mit hord és igazgat sután,
kinek,
minek,
ha egyszer úgyis visszabont,
feslik simából fordított,
a Kéz,
ha kész
már érzi, úgyse lesz soha
ha nem lesz léte otthona,
akar
akár
a színpadon a kesztyűbáb
játszani valami saját
mesét,
mi mást,
füstölgő kéményt, házikót,
Futrinka utcát, bármi volt,
örök körök
után is fölvesz kis kötényt,
hisz telefonált az imént
Cica-
mica,
hogy Tádé meghűlt és beteg,
úgyhogy van dolga rengeteg,
legyen
egyen-
letesen befűtve a tökház,
vigyázz, Mazsola, nehogy megfázz,
halál
ha lel
utat is hozzánk, nem vagyunk
csak foszló filc, fonál, magunk
helyett.
Helyet
foglal középen, integet
és onnan csókol Titeket
Böbe
baba!
