in

Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt

Hirdetés

Jöjjön Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt verse.

Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.

Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.

Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.

E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.

Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.

Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!

Köszönjük, hogy elolvastad Várnai Zseni költeményét.
Mi a véleményed az Öreg nő sóhajt írásról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
Arany János szerelmes versei

Arany János szerelmes versei

Névnapi versek ismert költőktől

Névnapi versek ismert költőktől