545 évvel ezelőtt, éppen március 27-én lelte halálát Janus Pannonius a humanista költészet egyik legjelentősebb képviselője.
Eleinte Mátyás király barátja, majd ellenfele volt, miután az uralkodó békét kötött a szultánnal, és a pécsi püspök úgy érzete, hogy a koronás fő elárulta a Hunyadiak hagyományát. A költőnek, aki egyben Pécs püspöke is volt, menekülnie kellett az országból.
Velencébe szeretett volna menni, de út közben meghűlt, és nem sokkal később életét vesztette. Az ő emlékére olvassuk el egyik becses művét, amiből sok mindent megtudhatunk a koráról. Többek között azt is, hogy az előkelő uraságok nagyon kedvelték a földi örömöket, és bizony azt a gyönyört sem vetették meg, amit csakis egy zsenge női test nyújthatott a férfiember számára.
A középkori költészet örökös fejedelme így panaszkodott az őt ért lelki megrázkódtatás után
Mondjátok, hova visztek, cimboráim?
Rút bordélyba cipeltek, úgy gyanítom.
Más ház állhat-e itten, messze túl a
Szent gyümölcsösök és tanyák határán,
Telve ennyi silány szobával, ággyal?
Lám, itt felcicomázott lányok laknak;
Gőgösen meredő magas hajéket
S vállukon lebegő lepelt viselnek,
Érett mellüket el se rejtve abban,
Hát ez meg mit akarhat? Ej, de nyúlkál!
Más ölelkezik, ott meg csókolóznak,
Ismét mások amott szobára mennek.
El innét a pokolba, el, paráznák!
Nem mondtátok-e, hogy csak sétaútra
Visztek? Mert ide – jönni sem kivántam.
Ezt megtudja ma még Guarinó tőlem.
