in

Wass Albert: A februári álom

Hirdetés

Jöjjön Wass Albert: A februári álom verse.

Kint tél van még; hideg, könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedélcsatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.
A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad…

Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.

A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.

Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vadludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.

Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegyormokon.

Kint még zokog a vén fedélcsatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert: A februári álomcímű költeményét.

Mi a véleményed Wass Albert: A februári álom írásáról?

Írd meg kommentbe!

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Váci Mihály: Ha érdemes – ha nem

Wass Albert: Február