Wass Albert – A láthatatlan lobogó

Hirdetés

Jöjjön Wass Albert – A láthatatlan lobogó verse.

Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállamon és seb a markomon,
de fogom, viszem és megtartom.

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém. Kincsem. Fegyverem.
Magosra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és ürült örömmel!

És mentem, mindeneken által,
íntépő, végső akarással!

Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld.

Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla.

Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek!

Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,

még ha utolsó is vagyok
kit az özönvíz meghagyott,

de harcom végigharcolom
s a lobogót megmarkolom!

Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom,

Ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!

S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót

kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert – A láthatatlan lobogó versét!

Mi a véleményed Wass Albert – A láthatatlan lobogó költeményéről?

Írd meg kommentbe!

Hirdetés

Várjuk a kommenteket