in

Wass Albert: Rózsaszirmok

Wass Albert: Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe…

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött…

Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak.

Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött…

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat…

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most, hogy alkonyom leszállt,
Halványkék végtelenbe szórok…

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Szabó Lőrinc: Élet

Legszebb versek Magyarországról