Weöres Sándor: Himnusz a naphoz verselemzés.
Weöres Sándor (1913–1989) költészetét a sokszínűség jellemzi, verseiben a világ végtelen tarkasága tükröződik. Alsó tagozatban számos gyermekversével megismerkedtünk.
A vers műfaja
Radnóti Miklós Tétova óda című versével az óda műfajának megújítására tett kísérletet. Weöres Sándor, ahogyan erre az előző fejezetben Kölcsey Ferenc Hymnusa már példa volt, az antik irodalmi és a keresztény liturgikus hagyomány részének tekinthető műfajt, a himnuszt választotta mondanivalója formájául. Weöres költeménye a Napot emelte témává, egy olyan természeti erőt, amely az istenség vagy az elvont eszme mellett gyakori megszólítottja a himnusz műfajának. Emellett a vers tájleíró költemény is, amelyben a szemlélődő lírai én nem jelenik meg.
A vers központi képe
Az első versszak nem csupán megszólítást tartalmaz, egyúttal jellemzést is, amennyiben a Napot egy áldozópappal azonosítja. Ez a metafora végigvonul az egész költeményen, előbb kérdést intéz a lírai én a megszólítotthoz, majd több felszólítással kísérli meg tettekre buzdítani. A vers a Napot mint a természet megtermékenyítőjét, éltetőjét láttatja.
A zeneiség eszközei
A költemény hangzásvilágát a sorvégi bokorrímek és a vissza-visszatérő alliterációk határozzák meg, amelyeknek köszönhetően a szöveget erős zeneiség jellemzi.
Bővebb – Weöres Sándor: Himnusz a naphoz verselemzés
