Weöres Sándor Tájkép című verse nem nevezi meg azt a vidéket, amely a költőt a vers megírására ihlette. A költemény arról sem árulkodik igazán, milyen érzelmek fűzik a lírai ént a tájhoz.
A Tájkép című versben az évszakok megjelenítése kap hangsúlyos szerepet, a műben az őszből a télbe való átmenet időszakát örökíti meg a lírai beszélő. Az ősz az elmúlásra is utal, ez a magyarázata annak, hogy a nagy fokú zeneiség ellenére sem lehet a vers hangulata önfeledten vidám. – írja az nkp.hu
Jöjjön Weöres Sándor: Tájkép verse.
Ködbe-hanyatlott régi vidék –
Könnyez a felhő, szürke az ég…
Alszik a ködben a csonka határ –
Délen a tájrul a nyári madár…
Messzire néznek a szürke hegyek –
Állnak az égen a hóseregek…
Ködbe-takartan alszik a táj –
Alszik az őszben…tél-fele jár…
Házak a tájban gondtalanul –
Ködteli földre az ősz szava hull…
Barna a tájék, sárga a fa –
Nyikkan a csöndben a tél fogata…
Csörren a csermely, dermed a tó –
Halkan a tájra hullik a hó…
Elmegy a sárga, jő a fehér –
Hóba takarva nyargal a szél…
Cukros a házak rőt fedele –
Halva vonaglik az ősz ereje…
Nyargal a tájon a hóval a szél –
Elmegy az ősz és itten a tél…
Halkan a tájék télbe borul –
Mindig a régi…mindig az új..
