Jöjjön Zelk Zoltán – Görögdinnye kenyérrel verse.
Nem úgy, miként a fejedelmet,
vagy éppen úgy, ha igazán az,
úgy és olyannak láttam őt
bezúzhatatlan magányában
mintha ülne hívek körében,
szavuk színét kutatva szótlan
vagy mintha állna sereg élén
levert csaták győztes vezére——
se reg? csata? miket beszélek!
mert hol láttam mikor először
boldog-döbbenve ráocsudtam,
hogy őt látom a kávéházban,
dús hajjal ékes fejét, melyhez
óriás termet illett volna,
de igazából csak az illett,
az a tömzsi és alacsony——
aki Berzsenyi, Vörösmarty,
ki Arany János arcát látta,
az érezhette amit én,
húsz éves vándor, Józsefváros
nádaslakója, menedéket,
szárazföldet keresve a
kávéházban, ahol már néhány
véreres szemű villanykörte
égett, amikor odakint még
zúgott az augusztusi fény——
de hogy mondjam ki végre azt,
mi boldog percem boldogabbá
gyújtotta, hogy megértsenek?
mert gyermekkorom nyári vacsorája görögdinnye kenyérrel,
mert ha délben, ha hús, ha főzelék után,
a görögdinnyét akkor is úgy ettük, akkor is kenyérrel,
s ha llobán, ha Nagybányán, ha Szinérváralján,
ha Perjámoson,
a görögdinnye íze a házikenyér ízéhez tapadva,
a nyár íze és a gyermekkor íze——-
Köszönjük, hogy elolvastad Zelk Zoltán költeményét.
Mi a véleményed Görögdinnye kenyérrel írásról?
Írd meg kommentbe!
