Jöjjön Zelk Zoltán: Májusi ébredés verse.
Alig pislog már lámpánk kormos szeme
s födetlen asztalra bukik homlokom,
homlokom, amelynek ráncaiban
a szomorúság éhes madarai élnek.
Még ébren vagyok és hallom,
hogy csipegetik maradék morzsám,
búgó hangjuk, mint az anyák zokogása:
kiktől elmarta gyermekük a falánk nyomorúság.
Ők az én tanuim, ők tudják szenvedésem
s éjfélkor sírva így telepednek hozzám –
de mért röppennek most hirtelen magasba,
miért oly vidámak, mitől fényes hangjuk?
Ó, tudom már, hallom: a messzi tereken
májusi ének kél a keserű szájakban
s hullámzik, mint szellő, de viharrá válhat,
mely morzsákká tépdesi börtönünk falait!
Népszava, 1929. május 1.
Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!
