Jöjjön József Attila: Lázadó Krisztus verse.
„- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.
Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.
S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram –
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak – föld: egy
Ölnyi.
A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy, sajgó gerinc vagyok –
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.
Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.
De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.
Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé –
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.
S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:
A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!”
Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja – reá korábban jön
Este.
Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.
Köszönjük, hogy elolvastad József Attila: Lázadó Krisztus költeményét.
Mi a véleményed József Attila: Lázadó Krisztus verséről?
Írd meg kommentbe!
