Mutatjuk az Áprily Lajos vers összeállítást.
„Ember voltam, remegő, daloló” – így foglalja össze életét Áprily Lajos Költőcímű versében. Brassóban született, tanár, lapszerkesztő és kiváló műfordító volt. 1929-ben költözött Budapestre, de lelkébe örökre bevésődtek az elhagyott erdélyi táj fenyvesei, hegyormai, a havasok hegy-csodái.
Áprily Lajos, akiről völgyet neveztek el
Költészetére a hagyományőrzés, a gazdag formaművészet és a modern hangulatlíra finom zeneisége egyaránt jellemző. Az irodalomtörténet Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád mellé állítja életművét.
Verseinek témája a múlt és a jelen, a bánat, a magány és a meg-megújuló életöröm. Életének utolsó szakaszában a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedett le. Ma Áprily-völgynek nevezik ezt a szép vidéket. A nyugalmat, lelkének békéjét itt, a természet szépségeit csodálva találta meg a költő.
Íme az Áprily Lajos versek
Áprily Lajos: Hol járt a dal?
Hol járt a dal – mit kérditek?
Kutak titkát ki fejti meg?
A dalnak is titok marad,
miért dagad, miért apad.
Hányszor van úgy, hogy mélyre ás,
s ti azt mondjátok: hallgatás.
És mondjátok: meghalt, pedig
csak barlangokba rejtezik.
Mélyen muzsikál odalenn,
de zenéje szövegtelen.
Én ismertem némát, nagyot,
ki Nessus-ingben „hallgatott”.
Hol járt a dal? Könnytől vakon
sötéten ült a sírokon.
Delejes örvényekbe szállt
és sorsot látott és halált.
És villámfényben látta lenn
a szépség testét meztelen.
Az Isten titkát leste meg,
ha újra szól, azért remeg.
De nem vall róla szó soha,
csak a különös mosolya.
