Petőfi Sándor: Szülőföldemen – A hazaszeretet és a nosztalgia találkozása
Ez a cím a vers két legfontosabb témáját, a hazaszeretetet és a nosztalgiát emeli ki. A hazaszeretet a vers első felében jelenik meg, amikor a költő visszatér szülőföldjére, és meghatódik a látványtól.
A nosztalgia pedig a vers második felében jelenik meg, amikor a költő visszaemlékezik gyermekkorára.
A két téma összefonódása a vers egyik legerősebb érzelmi hatása.
Jöjjön Petőfi Sándor: Szülőföldemen verse.
Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember, úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel…
Húsz esztendő… az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”
Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom s félálomban vagyok már…
„Cserebogár, sárga cserebogár!”… – –
