Ágh István: Gabonaérés idején
Mikor a június rengeteg zöldje sápad
a gabonák levelei fakulnak
a szárakon legyőzve a zöld ereket
megindul föl a kalászok felé a sárgulás
a pipacsok lilára válnak
hőségben fulladoznak
a lélekzetállító napoktól féltem
szégyelltem magam gabonaérés idején
mert a parasztok ünnepélyesebbek
földek felé fordulva hallgatták az érést
a feszes táblák pattogásait
Kaszám kifenem zengve a föld végén
ahol mindenféle katáng gaz hamvasodik
Búzavirágok női ruhák testek
derékig meztelen férfiak
– aranykeretes tájkép –
zöld dűlőúton lovaskocsi fut
messziről idehallik a fütty
a nevetés a női sikítás
nők sikogatnak mert térdükre ugrott az egér
vagy kinyílott a zöldesfehér béka
a kasza alatt vérvörösen
Elszáll a nap a földtől
bele sem nézhetek vakít
egyre magasabbra tör
közeledik a déli hevesség
nem látom a kicsi virágot a tarlón
nem látom az égi színeket
csak porosvasú kaszám létezik
meg újra és újra kerítésként dűlő búzarendem
végére érek visszaballagok
vagy inkább szállok
alig találom lábammal a földet
nyugalmamat a szellő fölborítja
keserű szaggal szárad a verejték
túlérett gabonából
nem szólít engem pihenésre
déli kongatás
