Arany János – Tetemre hívás
A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!”
Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.
Állata őrzeni négy alabárdost:
„Lélek ez ajtón se be, se ki…”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” – „Vissza neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”
Fojtva, teremről rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. –
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.
A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.
„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”
Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez… újra nem ez.”
„Hát ki?…” riad fel Bárczi sötéten,
„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!… bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”
„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.
„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja…
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!”
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.
„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér – fekete folt.
„Jöjjön utolszor szép szeretője,
Titkos arája, Kund Abigél!”
Jő; – szeme villan s tapad a tőrre,
Arca szobor lett, lába gyökér.
– Sebből pirosan buzog a vér.
Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!…
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”
Kétszeri mondást – mint lebüvölten –
Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benőt én meg nem öltem
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.
Bírta szivem’ már hű szerelemre –
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval „igenre”,
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”
S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.
Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”
Köszönjük, hogy elolvastad Arany János költeményét.
Mi a véleményed a Tetemre hívás írásról?
Írd meg kommentbe!
Arany János – Tetemre hívás verselemzése
Arany János leghatásosabb műveit élete alkonyán, 1877-ben, a Kapcsos könyvbe írta. Számos olyan költemény született ekkor, amely nemcsak a magyar, hanem a világirodalom palettáját is új színnel gazdagítja. Világirodalmi szempontból talán legjelentősebb művei a balladák. Balladákat Arany addig is írt – a legtöbbet Nagykőrösön –, ám ezekben a hangsúlyt a történelmi megalapozottságra, illetve az allegorikus, politikai mondanivalóra helyezte. Kései műveiből már hiányzik az effajta célzatosság, inkább a művészi kidolgozás, a virtuozitás dominál.
Arany ekkorra már úgy gondolta, hogy „megcselekedte, amit megkövetelt a haza”, nincs más dolga, mint lezárni egy életművet. A lezárás grandiózusra sikerült: megmutatta, milyen az, amikor csak saját ihletre támaszkodva, szabadon, a maga örömére ír. Az Őszikék balladái is erről tanúskodnak. Közülük az egyik legnépszerűbb, legtöbbet vitatott a Tetemre hívás. – áll az erettsegi.com oldal anyagában.
Bűn-bűnhődés
A Tetemre hívás a bűn-bűnhődés kapcsolatáról szól és egy gyilkosság elkövetőjének keresését mutatja be. Hétköznapi emberek a szereplői. A tragédia már a ballada elején bekövetkezik, majd végigkíséri az egész művet. Egy gazdag család ifjú tagja, Bárczi Benő gyilkosság áldozatául esett. A metaforákkal még nyomasztóbb hatást kelt a történet: „kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú”; „a palotát fedi fekete posztó”. A kétségbe esett apa mindent megtesz, hogy kinyomozza, ki ölte meg fiát. Ezt egy akkori szokással,a tetemre hívással teszi. A költő fokozást használ, amivel fokozatosan feszültebb lesz a hangulat: az apa egyre belsőbb körökből keresi a tettest. Először az ellenségeket, barátokat majd az udvar tagjait hívatja be.
Végül az édesanyát és a fiú húgát is kéreti. Már csak egy ember maradt, a szerető, Kund Abigél. Ekkor a halott vérezni kezd. Az apa a lányt nevezi gyilkosnak, de ő elmondja, mi történt valójában. Habár nem ő ölte meg Bárczi Benőt, miatta lett öngyilkos. Ő csak játszadozott a fiúval, aki viszont szerelmes volt belé. A történtek hatására a lány megőrül, fel sem fogja, mi lett a tettei következménye. Az emberek emiatt nem bántják, csak szánalommal néznek rá. – szerepel a cikkcakk blog elemzésében.
