Augusztusi versek egy csokorban – íme az év 8. hónapjának versei,
Üdvözöllek az „Augusztusi versek” című cikkünkben! Augusztus, a nyár utolsó hónapja, sokak számára az emlékek és érzelmek időszaka. Ez az időszak gyakran hozza magával az évszak végének búcsúztatását, miközben még mindig az elmúlt hónapok kellemes melegét élvezzük.
A versek az egyik legkifinomultabb módja annak, hogy megörökítsük az érzelmeket, a természet szépségét és az emberi lélek mélységeit. Az „Augusztusi versek” gyűjteményünkben olyan alkotásokat találsz, melyek megidézik ezt a varázslatos hónapot. Lehet, hogy a versek a meleg napok pihentető csendjét és a déli szellők enyhe simogatását örökítik meg, vagy éppen az elbúcsúzás fájdalmát és az új kihívásokkal való találkozás izgalmát fejezik ki.
Minden költemény új perspektívából mutatja be az augusztusi időszak jelentőségét, megkondítva a lelkünkben rejlő húrokat. Olvasásuk során talán felfedezel majd magadban olyan érzéseket és gondolatokat, melyekkel könnyebben megértheted ezt a különleges hónapot.
Böngéssz hát bátran az „Augusztusi versek” gyűjteményében, és engedd, hogy azok a szavak és sorok elkalauzoljanak egy olyan utazáson, amelynek során mélyebb betekintést nyerhetsz a nyár végi időszak varázslatába!
Juhász Gyula: Augusztus
Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!
Az éj szerelme szerteárad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.
S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!
Mutatjuk Petőfi Sándor: Augusztus 5-dikén versét.
Itt a gyűrü, itt a gyűrü,
Itt van végre ujjamon!
Itt van ajka, itt van ajka,
Itt van végre ajkamon!
Oh, mi édes, oh, mi édes,
A csók piros ajakán!
A kerek világnak minden
Édessége itt van tán.
Csókolj, csókolj!… senki sem lát…
Szíjad, szíjad ajkamat!
S ha látnak is? jegyeseknek
Csókolózni már szabad.
Addsza ajkad, addsza orcád,
Homlokod, szemeidet,
Elborítom csókjaimmal,
Mint a hajnal az eget.
Szédülök… fogj meg karoddal,
Lágy karoddal, szép leány!
Csók-e ez vagy bor? biz én már
Nem is tudom igazán.
Bor lesz ez, bor! ilyet ittak
Az olympi istenek,
S én, az ember, nem birom meg,
Fölforgatja eszemet.
Mámor szállt nehéz fejemre,
Oh de milyen mámor ez!
Égbe vitt… a föld alattam
Végtelen mélységbe vesz.
Túljutottam már a felhők
Tarka vándor-táborán;
Csillagok között röpűlök,
Mindenik egy csalogány.
Mint dalolnak, mint dalolnak!
Ilyet nem hallott fülem.
S milyen fény! százezer villám
Nyargalózik körülem.
Hát a szívem, hát a szívem?
Ott van, ott van még a baj…
Fiu, ugy vigyázz magadra:
Örömedben meg ne halj!
Jöjjön Radnóti Miklós: Augusztus verse.
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel
Kékül az ég,az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol,vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred- a láng sustorog –
fájdalmasan liheg,kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre,
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
Íme Babits Mihály: Augusztus írása.
A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.
Várnai Zseni: Nyári zene
Kis pacsirta zeng az égen,
bárány béget puha réten,
lubickol a kis halacska,
simogatja a patak habja.
Sárgarigó lombok árnyán
fuvolázgat fuvoláján,
illatot sodor a szellő
lassan száll a fehér felhő.
Bogár zümmög, döng a méhe,
be szép is a nyár zenéje!
Dalolj te is, kis virágom,
mint a madár fönn az ágon.
