Jöjjön Babits Mihály: Szerenád verse.
melyben a költő kedvese szépségét dícséri
és a saját szomorú bujdosásait és egyéb
bánatait igen keserüli
Zeng a nád a tó fölött
zeng a szél a nádon —
édes, álmaid között
halld a szerenádom:
ima rád e szerenád,
tested titkos templomát
dallal így imádom.
Elefántcsont palota
boltozatos melled
kettős márványoszlopa
nyugszik egymás mellett
fejed fenn a vánkoson
tornya, melyen átoson
lágy tömjénlehellet.
Érted, édes, messzirül
jöttem a vasúton
hó közűl és bérc mögül
sáron, havas úton,
nyáron át és télen át
nádon át és éren át,
szálltam a vasúton.
Cirpel most az őszike
szeles őszidőben
felijed az őzike
távol az erdőben
béka zenél, zug a sás,
hosszú volt a bújdosás
teljes esztendőben.
Béka zenél, zug a sás
szél kel az erdőn át
szomorú a bujdosás
ezer esztendőn át,
ezer évig élek én
s mindig, mindig sírok én
az egész időn át.
Köszönjük, hogy elolvastad Babits Mihály költeményét.
Mi a véleményed a Szerenád írásról?
Írd meg kommentbe!
