Baranyi Ferenc: Magyarságvizsga
I.
Ki itt a jó magyar?
A szájtépő, a másságot leszóló,
a mellverő, de vész elől kilógó –
az lenne jó magyar?
Ki udvaroncból szökkent népvezérré,
de „honféltése” népét sem kímélné –
az lenne jó magyar?
Ki eladná az országot egy lóért
s a lovat, nemzetének, milliókért –
az lenne jó magyar?
Ki Európát falná fel, de régi
ázsiai voltát se jól emészti –
az lenne jó magyar?
Kinek az őslakó is rusnya jöttment,
ha átkokat nem szittya dühvel öklend –
az lenne jó magyar?
II.
Apai ágon áldás eleimre,
hogy magyar vért pumpáltak ereimbe,
ezért itt élni s tartozni e néphez
vérség szerint lehetek illetékes.
De önmagában ez mit sem határoz,
csupán elindulás a vállaláshoz,
ahonnan már csak a lélek s ész irányít
munkálni a világból egy hazányit.
Anyám ágán is áldom minden ősöm,
fejfáiknál emlékezőn időzöm,
mind-mind e hont ápolta tiszta szívvel,
lett légyen délszláv, felvidéki cipszer.
Tót sarj Petőfi, német ősű Erkel
példázza: mitől jó magyar az ember,
nekik tudom be, nem a vér szavának,
hogy épeszűen szolgálom hazámat.