Benedek Elek: Megjöttek a fecskék
Mikor szép csendesen leszállott az este,
Érkezett meg hozzánk a legelső fecske.
Fáradt volt szegényke. Leszállt. Aztán nézte:
Vajon megvan-e még az ő puha fészke.
És jött a második. És jött a harmadik.
Aztán jöttek többen. Mondottak valamit.
Mit? Azt én nem tudom. Talán imádkoztak.
Ímé, beteljesült, mire vágyakoztak.
Künn az eresz alatt könnyes szemmel álltam.
Szóltam a fecskéknek: bejöhettek bátran.
Szavakat, úgy látszik, fecskék megértették.
Az eresznek alját nagy hamar ellepték.
Ki-ki reá talált a maga fészkére.
Mindenikben egy pár pompásan elfére.
Ottan meghúzódtak. Halkan csicseregtek.
Aztán szépen, lassan, mind elszenderedtek.
Szendergő fecskéknek jóccakát mondottam.
Aztán lepihentem. Ő róluk álmodtam.
Velük is ébredtem, mikor a nap felkelt.
Mindig azt csicseregték: jó reggelt, jó reggelt!
