A versek oldala
Benedek Elek: Angyaljárás után – Csak egy baba? Egyéb semmi? – Elég nekem éppen ennyi. Ezt sem kértem Jézuskától, S lám, ő elküldte magától. – Karácsonyfád volt-e néked? – Volt ám, s olyan szépen fénylett! Aranydió, alma rajta, S még játék is volt alatta. – Játék is volt? Mutasd nekem! – Csak volt, nagyapóka lelkem. […] Olvass tovább
Ady Endre: Kató a misén Pompás, fehér Karácsony-éjen Kidobta a szikrázó hóba, Kidobta a havas semmibe Magzatját a papék Katója. Aztán Kató, a kis cseléd-lyány, Szédülve, tántorogva, félve, Ahogy illik, elment maga is Éjféli, szent, vidám misére. Kató gazdája, az izmos pap S falusi nyája énekelnek: “Dicsértessék az egek ura, Hogy megszületett az a gyermek, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Kis, karácsonyi ének verse. Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak. Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni. Isten-dicséretre Mégiscsak kiállok, De boldogok a pásztorok S a három királyok. Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék. […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Hideg téli est Életünk hulló karácsonyfáján halkan repesnek a lángok. Fölöttünk és bennünk hömpölyög a hidegáramú csönd. Mosson ki, vigyen magával fodros hátán mindent, ami volt: esdő várakozások meddőségét, kulcsoltkezű, hasztalan imákat. Hópárnás nagy fenyők alatt üljünk le a törpék közé, burkolózzunk a hallgatásba s húnyjuk le félig a szemünket. S míg csillagok […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Álarcosan verse. Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg? Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám, A világ minden fényét s melegét Szórva adnám. Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat. Ibolyákkal a téli Riviérát. Vagy legalább egy-egy dús, összebújt, Boldog órát. De most oly nehéz. Most egy sugarat Se tudok hazudni, se lopni. Vergődő és fénytelen harcokon […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Őszi morfium Ne gondoljátok, hogy én nem tudom: Mi készül itt, mi foly nap-nap után. Jól tudom én: haldoklik a világ, Mindennap egy torony dől, bástya omlik, – S ez a bűbájos őszi déltután Lehet, hogy az utolsó délután. Körül minden hörög, agonizál, Vonaglik és vergődik vad viharban, – De itt – világontúli […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Keserű nekifohászkodás verse. Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok – Tudom előtted el nem sáppadok. Azt, amit adtál – megvan épen – vedd el! ‘sz csak hitegettem magam a Neveddel. Te oly erős vagy, gondolsz egyet s van, De nékem kínos a bizonytalan. Vagy nem is adtál, én véltem bolondul, Hogy számon […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Kétéltű szörny verse. Szorítsd magadhoz. Nem számít kit, nem számít mit, utána úgyis eltaszítod magadtól. Eltaszítod úgyis, hogy azután magadhoz ölelj bárkit-bármit, kétéltű szörny, beteljesítve bukásod fokozatait. Olvass tovább
Jöjjön Juhász Ferenc – A csodálkozás szégyene verse. Fáj a hátam, fáj a hátam, fáj, fáj. Olyan, mint az eljegesedett táj. Jégből ágak függöny-zuhanása, márvány-tűzfal alkonyat-sajgása. Jégkorszak lett a párás dzsungelből, jégsivatag boldog lét-selyemből, tövisbozót hús-tartó csontvázon, csőrök, mészpánt a savó-hiányon. Jajgatnék, mint a csönd az üresben, mint a kozmosz a vákuum-üregben, mint csillagok fényhab-tajtékrendben, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Profán litánia verse. Tűnt Anna, aranyház, Te drága csoda, Elefántcsontmívű Boldog palota. Tűnt Anna, te tünde, Te édeni kert, Ahonnan örökre Sors kardja kivert. Tűnt Anna, mennyország, Thulén túli táj, Kire messze, mélyben Gondolni be fáj! Mindent, ami kincses, Úgy hordok eléd, Úrnője elé mint Rabszolga cseléd. S te fönn, szoborárván Trónolsz, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Eltagadom verse. Eltagadom, hogyha kérdik: »Elmult minden, nem szeretlek!« Úgy fáj ez a képmutatás, Úgy fáj ez az én szivemnek. De mit tegyek? Hivalkodjam Bánatommal a világnak? Vagy lenézve, kinevetve Siránkozzam még utánad?… Rejtegetem szivem mélyén, Féltve, fájón a nagy titkot: Hogy feledni el nem tudlak, Hogy nem leszek soha boldog!… Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Születésnapom verse. Mint nyárfák hárfázása nyári éjen, Olyan magányos és olyan talányos Elzengő ifjúságom, vert reményem. Ma fájón int felém sok régi város És távol táj, hol fiatal fehéren Az élet kacagó volt és világos. S egy húr ezüstje sír, a fája ében, A hold ma sírokon jár s hervadásos Az éjszaka. […] Olvass tovább