A versek oldala
Jöjjön Weöres Sándor: A kísértet dala verse. Zúg az öreg erdő, száll a fehér felhő, összebújnak a vadak. Itt benn a szívemben mért üldözöl engem? sohase bántottalak. Jeges éjszakában őz tiporja hátam, cinke tépi a fülem, bodzabokor-ágról csorog rám a zápor, nem adnak szállást nekem. Hát ide vigyázzál, ha te áznál fáznál én nem küldenélek […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Testvérszavak verse. Egy ember szól hozzátok, ki a keserűség fáiról szakajtotta nehéz szavait, ki a kenyértelenség átokvert útján jött közétek: s most itt áll előttetek s szemének fakó lángjai pajtástüzeket keresnek szemetekben. Egy ember szól hozzátok, ki fölégette maga- mögött az utakat, miken a céltalanság karavánjai poroszkálnak: ki a csüggedés oktalan napjait […] Olvass tovább
Jöjjön Donászi Magda – Búcsú verse. Búcsúzzunk jókedvvel! Búcsúzzunk vidáman! Egyszer találkozunk Majd az iskolában. Addig arra kérem Az új nagycsoportot: Mackóra, babára Viseljenek gondot. Vízipálmánk szomjas, Nagyon sokat iszik. A kaktusz keveset, Kövirózsánk kicsit. Vigyázzatok könyvre, Kisszékre, kiságyra! Kedves új nagycsoport! A viszontlátásra! Olvass tovább
Gárdonyi Géza: A Balaton Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre, égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton! Arcát a hold benned elmélázva nézi, s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon. Leülök egy kőre s elmerengek hosszan az éjjeli csendben az alvó fa alatt. Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom: Balatont álmodom s melléje magamat. Olvass tovább
Babits Mihály – Éji dal A téjszín léget elkeverte fekete borával az éj: lelkem ma, vágyak büszke lelke, megúnt szavakkal ne beszélj, húnyd be az ajkad, nyisd ki szárnyad, szabad szemeddel szertenézz: ma messze szállnod nem nehéz. Mámorosan az éj borától szárnycsattogás legyen dalod: ki éjt iszik, a kéjre bátor, tenéked ez volt italod. Sokáig […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Favágó verse. Vágom a fát hűvös halomba, fényesül a görcse sikongva, zúzmara hull szárnyas hajamra, csiklándani benyúl nyakamba – bársonyon futnak perceim. Fönn, fönn a fagy baltája villog, szikrádzik föld, ég, szem, a homlok, hajnal suhint, forgács-fény röppen – amott is vág egy s dörmög közben: tövit töröm s a gallya jut. […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Mikor az uccán átment a kedves verse. Mikor az uccán átment a kedves, Galambok ültek a verebekhez. Mikor gyöngéden járdára lépett, Bokája messze, sugárral fénylett. Mikor a válla picikét rándult, Egy kis fiucska utána bámult. Mikor befordult s táncolt a kis bluz, Kinyujtózott a sarkon a koldus. Mindenki nézte, senki se bánta, […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Játszottam a kezével verse. Még most is látom a kezét hogy ágazott az ujja szét, oly szeliden, mint ágtól ág vagy halkan elvál öt barát, kik váltan is segitgetik egymást egy messze életig. Még egyre látom csöpp kezét: ugy dolgozott mint csöppke gép a himzőtűvel vánkosán: tündérfogócska – igazán – s hogy […] Olvass tovább
Petőfi Sándor Arany Lacinak című ikonikus verse a mindenkori gyereket megszólító üzenetté vált irodalmunkban, aligha van olyan magyar ember, aki ne ismerné. S bár kötelező iskolai tananyagként bő másfél évtized múltán biztosan más hatást vált ki, mint eredeti nyelvi közegében, azért még ma is eleven, az „élőbeszéd” frissességével tud megszólítani minket. Főleg, ha vesszük a lapot, […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő remek verse, íme a Szerelmes ajándék. Vers helyett szivesen szőnék ma lompos szőnyeget puha gyapjúból szobádba, pompás Perzsia száz mesés színészné, dús-borzosat, tiszta ágyad előtt heverne mindig. Reggelente, mikor lelépsz az ayrzy s lenge inged alatt tüzelve borzong álmos tesztelt egy hűvöses homályban, tennéd rá puha lábadat mezítlen. S a csiklandva becézi […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Ha nem szorítsz… verse. Ha nem szorítsz úgy kebeledbe, mint egyetlen tulajdonod, engem, míg álmodol nevetve, szétkapkodnak a tolvajok s majd sírva dőlsz a kerevetre: mily árva s mily bolond vagyok! Ha minden percben nem kecsegtetsz, hogy boldog vagy, mert nekem élsz, görnyedő árnyadnak fecseghetsz, hogy gyötör a magány s a félsz. Nem […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Lélektől lélekig verse. Tóth Árpád: Lélektől lélekig Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most […] Olvass tovább