A versek oldala
Csokonai Vitéz Mihály: Konstancinápoly Amint a Bosporus Európát mossa, Másfelől Ázsia partjait csapdossa, Itt büszke habjai dicsekedve folynak Kevély fala alatt Konstancinápolynak, E másik Rómának pompás düledéki Borzasztó árnyékot bocsátanak néki. De jöszte be, Múzsám, a városba velem, Téged nem rettenthet itt semmi félelem. Mennyi kincs, óh Múzsám! mely sok gyöngy s patyolat, Mennyi nép, […] Olvass tovább
Aranyosi Ervin: Köszönet Anyának Egész évben ünnepeltem, neked tündöklött a kertem, neked nyílott száz virágom. Tőled kaptam szép világom. Mindent, mim van, tőled kaptam, nyelvben, szóban, gondolatban, te voltál az én forrásom, tőled ered a tudásom. Mozdulatom tőled ered, minden rajzom áldja kezed, minden szavam a tiéd volt, hálaadó szép igét szórt. Egy darab vagyok […] Olvass tovább
Jöjjön Móricz Zsigmond: Ballada verse. – Jónapot, jónapot, kedves régi cimborám! Hogy vagytok és mit csinál drága szép kis leányod? – Köszönöm, köszönöm, kedves régi cimborám, múlt héten lőtte magát szíven a kis leányom. – Jézusom, Jézusom, szerencsétlen testvérem. – Vőlegényét kedvesem B. listára helyezték. – S a fiad, szép fiad, a daliás nagy legény? […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Béke verse. És minden dolgok mélyén béke él És minden tájak éjén csend lakik S a végtelenség összhangot zenél S örök valók csupán mély álmaink. És minden bánat lassan béke lesz És mindenik gyötrődés győzelem S a kínok kínja, mely vérig sebez, Segít túllátni a szűk életen. Testvéreim: a boldogság örök S […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Nincs rád időm verse. Égből hívsz? Hangod még elér, egy percre fölfigyel bennem a vér, aztán csak régi, sötét dühe zúg, mar, mint a lúg. Én poklok rabja vagyok, és már nem tudom, mi a pihenés… Te? – Menj… Neked még otthonod az arany ősz, a kék tavasz: te ráérsz, tied a végtelen, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A napraforgó, mint az őrült verse. A napraforgó, mint az őrült röpül a pusztán egymaga, a tébolyító napsugárban kibomlik csenevész haja. Bolond lotyó – fejére kapja a sárga szoknyáját s szalad, szerelmese volt már a kóró, a pipacs és az iszalag, elhagyta mind, most sír magában, rí és a szörnyű napra néz, […] Olvass tovább
Jöjjön Benedek Elek: A jó barátok verse. Nem félek én, bármerre járjak, Ha velem jön e kedves állat. Szívem nyugodt, hogyha őt látom, Ő az én leghívebb barátom, Kedves barátom. Erdőt, mezőt vele bolyongom, Vele játszom, ha nincs más dolgom. Hozzám simul, ha bús a kedvem, Csuda-e, hogyha megszerettem? Úgy megszerettem! Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály A veranda hűvös már verse. A veranda hüvös már vadszöllőlomb vörös már. Fanyar bor az asztalon Lelkünkben az unalom. Megtörött a bor szine mint a haldoklók szeme. Iszunk apró kortyokat hallgatunk rá nagyokat. Nézzük a vén telkeket a vetkőző kerteket. Aki maradt, bús levél, fázik mind és fáj és fél. Fázik mind […] Olvass tovább
Jöjjön Ábrányi Emil – Él a magyar verse. Fessétek bár sötétre a jövőt, Mondjátok, hogy már torkunkon a kés, Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról, Mély sűlyedésről, biztos pusztulásról: Engem nem ejt meg gyáva csüggedés! Szentűl hiszem, akármit mondjatok, Hogy a magyar nem vész el s élni fog! Többet ki küzdött és ki szenvedett? Hiszen vértenger, temető […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz verse. TOLDI írójához elküldöm lelkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre!… Olvastam, költőtárs, olvastam művedet, S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége. Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: Nem tehetek róla… te gyújtottad úgy fel! Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? Ki és […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Isten verse. Hogyha golyóznak a gyerekek, az isten köztük ott ténfereg. S ha egy a szemét nagyra nyitja, golyóját ő lyukba gurítja. Ö sohase gondol magára, de nagyon ügyel a világra. A lányokat ő csinosítja, friss széllel arcuk pirosítja. Ö vigyáz a tiszta cipőre, az utcán is kitér előre. Nem tolakszik és […] Olvass tovább
Szemendei Ágnes: Mikulás Hullanak a pelyhek, fehér már az erdő, rénszarvas szánján, Télapó is eljő. Vidáman biztatja szarvasait hangja. Hohohohó rajta, a felhők között balra. Lázasan dolgoznak apró gyermek kezek. Cipőcskék az ablakba, és kíváncsi kis fejek. De erősebb az álom, ágyba viszi őket. Így csak reggel látják, a megtelt cipőket. Olvass tovább