A versek oldala
Várnai Zseni: Őszibarack A kései nyár érett lánya vagy, a húsod édes, mégis oly fanyar, mint az őszi nap, mely félarcodra süt, s olyanra fest, mint rozsdamart avar. És mégis benned annyi íz feszül, amennyi jót a föld csak adhatott, csípős tavasz, napcsók és égi könny, esővert erdő: a te zamatod. Hő és vihar emlékét […] Olvass tovább
Áprily Lajos: A kor falára Itt éltem én is. Rabkoszton, vízen. Itt lázadoztam, itt zúzódtam össze. Egy vak poroszló szárnyam és tüzem e zord idő-cellába börtönözte. De néha túl a rácsozott időn csillagmezőket lobbantott a távol. Szél jött és megtelt hervadó tüdőm a végtelenség fenyvesillatával. Olyankor ráztam gúzsos szárnyamat, kitörtem volna óriás terekre. S ösökre […] Olvass tovább
Jöjjön Csoóri Sándor : Kék hó, kék madár verse. Kék a hajnali hó, kék a hajnali szél, kék a nők szeme alján a patkós hold-karéj. Bujkál a villamos, kék barlang most az utca, ha szállna száz madár, gyöngy-villámként suhanna. A hólapátolók körmüket fújják fázva, mert kék az is, mint széthullt csillagok kék szilánkja. Megyek munkába […] Olvass tovább
Jöjjön Osvát Erzsébet: Amikor még kicsi voltál verse. Az elsô almát amikor megkaptad, tömzsi kezedben meg-megforgattad. Azt hitted, golyó vagy talán labda. Elgurítgattad, erre meg arra. Majd mást gondoltál, beleharaptál. És akkor egy jót, nagyot kacagtál. Olvass tovább
Kányádi Sándor – Kelekótya-lapótya Serpenyőben a lapótya, lesi, várja Kelekótya. Silleg-süllög a lapótya. Mit sündörögsz, Kelekótya. Megfordítják a lapótyát, pirongatják Kelekótyát: – Várj sorodra, Kelekótya, nem sült meg még a lapótya! Csak nem tágít Kelekótya, markában már a lapótya. Ja-jaj, éget a lapótya! – Jajveszékel Kelekótya. Olvass tovább
Jöjjön Benedek Elek: Január verse. Száll az idő, száll fölöttünk, Sebesebben, mint a madár, Gyűlnek az évek mögöttünk. S vajon, hol a véghatár: Nem tudja ezt a halandó, Csak annyit tud, hogy mulandó Minden itt az ég alatt – Életünk egy pillanat. Olvass tovább
Jöjjön Tompa Mihály – Gyógyulás verse. Megsebheté s földúlta szívem Sok veszteség, sok fájdalom; Az élet is gyötrelmes, únott Teherré lőn már vállamon. Ohajtozám: boldog, ki nyugszik…! De késve jő a csendes est, – Mi tart, hogy önként menj eléje? Hogy ami nyom, terhel: levesd? Készen valék, s im hallom a szót: Hajítsd el a […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Zápor verse. Jókor menekülsz! A patak csupa bánat. Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők. Csattanva lezúdul a zápor a vízre. Elporlik a csöpp. Nézek utánad. Elporlik a csöpp. De a test csak utánad nyújtózik, az izmok erős szövedéke még őrzi a vad szoritást, a szerelmet! Emlékezik és gyötri a bánat. Úgy gyötri […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: A kutya verse. Ismersz-e, mondd? A bundám barna volt, fehér sáv volt a homlokomon, mint a lámpás a pejlovakén és mint az égen a Hold. Mozgott a fülem, amikor rászállt a légy. Mozgott az orrom, amikor szaglásztam a légy után. Emlékszel? Te még siró-baba voltál. Én ott bóklásztam a bölcsőd körül… elkergettem a […] Olvass tovább
Jöjjön Garai Gábor: Takarítás verse. Porrongyait rázza az ég, foszlik a szürkeség: tavasz van. Fény-pihéktől dagad a kék szellőző sztratoszféra-paplan. Olvasztott viaszként a nap fényesre keni a mezőket, a rendetlen bokrok alatt zsörtölődő szelek söpörnek. Egy virágzó fa megremeg: még szédeleg s elrévedőn néz, mint hálóinges kisgyerek, kit fölzavart a sürgölődés. Olvass tovább
Weöres Sándor: Békák BÉKÁK Brekekex brekekex brekekex! Gyere bujj viz alá ha szeretsz! Idelenn soha sincs vad idő! Idelenn sose hull az eső! Olvass tovább
Szalai Borbála: Fehér lesz minden… Hópihe libben hópihe lebben: táncolva szállong egyre sűrűbben… Fehér lesz minden, fehér lesz menten!… Nézd már az ösvény eltűnt a kertben… Olvass tovább