A versek oldala
Jöjjön Wass Albert: Én és az Isten verse. Nagy-nagy rémek űztek, már mindent bejártam: végső menedéknek Istennél megálltam. S lám az Isten nékem sziklaszilárd vért lett, gond meg nem találhat, baj hozzám nem érhet, mert az Isten nékem, míg másnak csak támasz, nekem menedékem, végső menedékem! Míg örömben jártam, nem leltem meg Istent. Rá csak […] Olvass tovább
Donászy Magda: Az én karácsonyfám Az én szép zöld fenyőfám messzi földön született. Mégis eljött, hogy itt töltse a fenyő ünnepet. Jött szekéren, csengős szánon, teherautón, vonaton jött őz járta csalitosban, fagyott földön, friss havon. Apám, anyám a zöld ruhás vendég elé sietett, Aggattak rá cukrot, diót, arany-ezüst díszeket. Ága hegyén köröskörül kigyulladt a gyertyafény: […] Olvass tovább
Donászi Magda: Karácsony Karácsonyfa! Karácsony Aranydió Zöld ágon! Csillagszóró, Gyertyafény Ég a fenyő Ünnepén. Csilingel a Csöngettyű -szép vagy fenyő! – gyönyörű! Olvass tovább
Kanizsa József: Télapó Sűrű pelyhekben hull a hó Csiszeg-csoszog Télapó. Nehéz puttony de nehéz, Van benne alma, méz. Virgács és játék ezernyi, Télapó nem bírja elvinni. Szánra teszi -hej halihó, így folytatja Télapó. Olvass tovább
Sarkady Sándor: Télapó Hegyen, völgyön Mély a hó, Lassan lépked Télapó. Ősz szakállán Dér rezeg, Messzi földről Érkezett. Kampós botja Imbolyog- Puttonyában Mit hozott? Mindenféle Földi jót; Dundi diót, Mogyorót. Lassan lépked, Mély a hó- Siess jobban Télapó! Olvass tovább
Jöjjön Devecsery László: Jön a Mikulás verse. A Mikulás, mikor eljő, feje felett nagy hófelhő. Rénszarvasok húzzák szánját, hó csipkézi a bundáját. Kövér puttony van a vállán, hópihe ül a szakállán. Mikor hozzád megérkezik, cipőd sok-sok jóval telik. Hull a hó, nézd, odakint, a Mikulás néked int. Olvass tovább
Jöjjön Túróczy Zoltán: Tanács verse. Ma még tiéd körülötted minden. Adhatsz belőle. Adj hát, kinek nincs, Mert jön egy nap, talán nemsokára, S kihull kezedből minden földi kincs. És nem lesz többé tiéd semmi sem. Tollad, virágos párnád másra vár… Mit maga köré épített egy élet, Nem több mint összeomló kártyavár. Ma szólhatsz még jóságos, […] Olvass tovább
Varró Dániel: Nyúl tavaszi éneke Mert, jaj, a nyár, mint lepke röppen és ősszel minden oly riadt, és télen sűrű, lassú ködben dideregnek a nyúlfiak. Tavasz, te cuppanásnyi szikra, ha tappancsod a sárba lép, vidorság száll a kis nyuszikra, s megédesül a sárgarép’. Bajuszt pödörsz a napsugárból, s ugrálsz, mint gyönge, lenge nyúl. Ó, jaj, […] Olvass tovább
Ábrányi Emil: Tizenhárom Ősz volt. Október. Ámde akkor tőlünk Korábban elszállt a vándormadár. Elfonnyadt minden. Temető volt minden. Vértől piroslott a sötét határ. A méla erdőn harkály koppanása Ugy hangzott, mint koporsó – szögezés. Vagy tán szekerczék csattogása volt az, Jelentve, hogy kilencz bitófa kész. S kihozták őket egy bus őszi reggel, Milyen látvány volt […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Az én menyasszonyom verse. Mit bánom én, ha utcasarkok rongya, De elkisérjen egész a síromba. Álljon előmbe izzó, forró nyárban: „Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.” Legyen kirugdalt, kitagadott, céda, Csak a szivébe láthassak be néha. Ha vad viharban átkozódva állunk: Együtt roskadjon, törjön össze lábunk. Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk: […] Olvass tovább
Jöjjön Bényei József Végrendelet verse. A világot úgyis ki kell bírni. Ne engedd a virágokat sírni. Ne engedd a madarakat félni, a hűséget hóban elvetélni, az álmokat este megalázni, almafákat áprilisban fázni, a perceket ne engedd megállni, ablakokat örökre bezárni, csillagfényű éjszakákra lőni, ösvényeket indákkal benőni. Ameddig a vállad íve bírja, vigyázz minden virágtalan sírra, […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A szabadság verse. Szép szabadság! ó, sohol sincs E világon olly becses kincs, Melly tenállad nagyobb volna, Vagy tégedet kipótolna. Te könnyíted terheinket; Ha bú rágja szíveinket, Bíztatsz minket. Az olly madár igen ritka, Mellynek kedves a kalitka: Bár arannyal van béfedve, Mégsem telik benne kedve. Bár meg ne kelljen szűkűlni, Mégis […] Olvass tovább