A versek oldala
Jöjjön Nadányi Zoltán: A kutyám verse. A kutyám halkan lépked lépteim után. Hőt, fagyot boldogan tűr értem, nem hagy ott. Szél ha tombol, jég ha ver, nem veri el nyomomból. Ő azért van, hogy kísérjen engem, négy év óta kísér, mint az árnyék. Ha nem volna, idegenül állnék a mezőn, a kék-zöld végtelenben. Hátranézek, ott […] Olvass tovább
Jöjjön Fazekas Anna: Köszöntő verse. Hajnaltájban napra vártam, hűs harmatban térdig jártam, szellő szárnyát bontogatta, szöghajamat fölborzolta. Hajnaltájban rétre mentem, harmatcseppet szedegettem, pohárkába gyűjtögettem, nefelejcset beletettem. Hazamentem, elpirultam, édesanyám mellé bújtam, egy szó sem jött a nyelvemre, könnyem hullt a nefelejcsre. Édesanyám megértette, kicsi lányát ölbe vette, sűrű könnyem lecsókolta, kedve szóval, lágyan mondta: „Be […] Olvass tovább
Ady Endre – Köszönet az életért Van-e szebb élet, mint a másik S nem mindegy-e, akárhogyan Verjük magunk az elmulásig? Úgy siratom azt, amit sírtam, Olyan nagy vétek a sirás: Esti vezeklés hajnal-pírban. Aki él, az mind, mind örüljön, Mert az Élet mindenkinek Kivételes, szent örömül jön. Én vétkeztem, százszor vétkeztem, De már jön a […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Nekünk Mohács kell verse. Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: Veréshez szokott fajta, Cigány – népek langy szivű sihederje, Verje csak, verje, verje. Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem: Én magyarnak születtem. Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon, Üssön csak, ostorozzon. Ha van Isten, földtől a fényes égig Rángasson minket végig. Ne […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves… verse. Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel egyszer fölébredsz és aztán sokáig nem bírsz aludni. Nézed a szobádat ott a sötétben. Lassan eltűnődöl ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel, mint majd a sírban. Ez a forduló az, mikor az életed új útra tér. Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt éltél. Eszedbe jut egy […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A Duna vallomása verse. Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka, Mikről talán sohase álmodott Az ősi barlang-tüzek óta Ez a közönyös Európa. Megloptam a vén Iszter titkait, Titkait az árnyas Dunának. Magyar földön ravasz a vén kujon, Hisz látott ő búsabb csodákat. De akkor pletyka-kedve támadt. Vallott […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Szonett Szegedhez verse. A magyar Alföld legszebb délibábja Te vagy, szülötte városom, Szeged, De nem csalóka nyári fény varázsa, Hanem valóság bús puszták felett. Az égbe törnek tornyaid kevélyen S a szőke magyar vízben rengenek A palotáid és a magyar éjben Virrasztó lángod nagy-messze remeg. Dugonics András nézi, hogyan épül, Magasba hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Hunn, új legenda verse. Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel és hálával azért, mert szeret, bánt és félt. Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?: Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak S életemnek csak nézői a maiak. Messziről és messzire megy ez élet S csak: élet ez, summája ezrekének, Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott. S […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Azon az éjjel Azon az éjjel az órák összevissza vertek. Azon az éjjel holdfényben úsztak mind a kertek. Azon az éjjel kocsik robogtak a kapunk alatt. Azon az éjjel könnyben vergődtek a fülledt szavak. Azon az éjjel égett szobánkba gyertya, lámpa. Azon az éjjel féltünk a borzasztó homályba. Azon az éjjel arcunk ijedt […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék verse. Szeszélyes, bús ajándék E rímes, furcsa játék, Oh, zokog, bár negédes – Fogadd szivedbe édes! Mert csupa szívbevert seb Vérszínezi e verset Mint halvány őszirózsa Szirmát az őszi rozsda. De lásd, egyebem nincsen, Se birtokom, se kincsem, Nem adhatok tenéked Csak ily borús zenéket. Szebb volna büszke kastély […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Páris, az én Bakonyom verse. Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandur-hada a szájas Dunának Vághat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messzelátok és merek. Hitszegő vagyok Álmos fajából S máglyára vinne Egy Irán-szagú, szittya sereg. Jöhetnek: Páris szivén fekszem, Rejtve, […] Olvass tovább
Áprily Lajos: Ősz Most már a barna, dérütötte rónán mulandóságról mond mesét a csend. Most már szobádba halkan elvonulhatsz s hallgathatod az álmodó Chopint. Most már a kályhatűz víg ritmusára merenghetsz szálló életed dalán, míg bús ködökből búcsút int az erdő, mint egy vöröshajú tündérleány. Olvass tovább