A versek oldala
Móra Ferenc – A csókai csóka Csókai csókának Mi jutott eszébe? Föl szeretett volna Öltözni fehérbe. Unta szegény jámbor, Hogy ő télen-nyáron, Örökkön-örökké Feketében járjon. Ahogy így tűnődik Ághegyen a csóka, Arra ballag éppen Csalavér, a róka. Attól kér tanácsot, Mit kellene tenni, Hófehér galambbá Hogy kellene lenni. „Nincsen annál könnyebb – Neveti a róka […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Szózat verse. Hazádnak rendületlenûl Légy híve, oh magyar; Bölcsõd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivûl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt […] Olvass tovább
Sárhelyi Erika: Utolsó pecsét Szépen kellene majd megöregedni, csak úgy magunkhoz ölelni az időt, ne vegye észre rajtunk kívül senki, hogy ott állunk már az örök tél előtt. Mert olykor méltatlanná lesz az élet – törődik a test és bomlik az elme -, ha minden nap a káoszban ér véget, már nem elég az égiek […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Még valamit… verse. Múltamba vissza ösvény nem vezet És ködbe fullad az emlékezet. Hogy én is éltem, versekből tudom, Míg topogok egy céltalan uton. Ki egykor új igéket felidéztem, Most némán tűröm meddő szenvedésem. Egy elsüllyedt világ felett Megváltó sírom integet. Mint a kísértetek feljárnak Fáradt fejembe verssorok, A régi öröm és […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A játék verse. A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csodajó, nyitható és csukható, gomb és gömb és gyöngy, gyűrű. Bűvös kulacs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa. Játszom ennen-életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, a tükörrel fényt hajítok, a homoknak, a bokornak, s […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Kereszt-árnykép verse. A keresztnek felső ága égre mutat, nagy örömhírt tudat: „itt van a te utad” a kereszt két karja a légbe szétszalad, rajta sovány kezek tört vért virágzanak: „vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad, kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad” a keresztnek alsó ága földre mutat: „vesződj: […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc Vágy című verse. Volnék csak kis madár, Röpűlnék szárnyakon, El, szép hazám felé, Hű szívem merre von; Túl erdőn, túl hegyen, Merről a nap felkél, Virúló part felett Lyánykám hol búban él. Lassan szállonganék Mint esti fúvalom, Forró szerelmeket Csattogna bús dalom; S elszenderíteném A lyányt zengésivel, Hogy édes álmain Képem víradna […] Olvass tovább
Buda Ferenc: Pesten esik a hó Pesten esik a hó. Keringve kavarogva. A Dunán a habokra, lelkük-vesztett romokra, kivert ablakszemekre, kékszájú emberekre, Csepelre és a gyárra, a moccanatlan várra. Tépett szélű sebeken, dacoló üzemeken, aszfaltra száradt véren megül halottfehéren. Hordja a szél a földön. Viszi a szél az égen. Pesten esik a hó. Nyílt sebre […] Olvass tovább
Jöjjön Szécsi Margit – Tavasz című versei. Szécsi Margit – Tavasz . Habzik az erő az erekben a tétlenség az idegekben. . Fel kell lökni, aki kikészül, aki fiatalon megőszül, . aki alig hogy égre szállott, akinek a szárnyai lángok, . s alig írt még az űri porba, – verni kell vissza a nyomorba. Szécsi […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Hortobágyi kocsmárosné verse. Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom; Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van, Debrecentől Hortobágyig szomjaztam. Szilaj nótát fütyörésznek a szelek, Lelkem, testem majd megveszi a hideg: Tekintsen rám, kocsmárosné violám! Fölmelegszem kökényszeme sugarán. Kocsmárosné, hej hol termett a bora? Savanyú, mint az éretlen vadalma. Csókolja meg az ajkamat […] Olvass tovább
Zelk Zoltán: A kis kertész Kora reggel talpon vagyok, kis kertembe kiszaladok, várnak énrám a virágok, rózsák, szegfők, tulipánok. Hogyha beszélni tudnának, tán jó reggelt kívánnának, hangos szóval köszönnének szomszéd kertnek, napnak, szélnek. De én így is értem őket, látom, milyen vígan nőnek, látom, milyen vígan élnek – színnel, illattal beszélnek. Este alusznak a fák […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Add a kezed verse. Add a kezed, így szépen, csöndesen, Nyugodtan add. Síma, ragyogó tükör a szívünk, Nem vet hullámokat. Add a kezed, ilyen jó hűvösen. A csóknak édes mérge Megmérgezné a nyugodalmunkat, Ha hozzánk érne. Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe’, Innen hova hághatna még a láb? E csönd, e […] Olvass tovább