A versek oldala
Jöjjön Szabó Magda: Sohasem verse. Én nem akartam sohasem. Nekem nem olvadt ereszem, ha március jött, s szerteszét tördelte a szomszéd jegét. Én nem akartam emberi sorssal, mint hinta, lengeni mélyből magasba s újra le; tengerbe vágytam szüntelen: fövénybe fúrni hátamat, hallgatni, mint a nagy halak, és nem bukni a fénybe fel, és nem követni […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A legutolsó harcos verse. Valami forró, nyári éjszakán Gyárfüst ölelt át lomha földszagot S a legnagyobb lélek szökkent belém: Az ucca és a föld fia vagyok. Ma hat földrészre nyílik bimbaja – Szép szívem óriás, piros virág És villamos hullámok: lengetik Világbelengõ, kitárult szagát. Börtön, kaszárnya, templom nem elég, Hogy a hegyekrõl ledobja […] Olvass tovább
Jöjjön Bódás János: Ki van jelölve a helyed verse. Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak más vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. Az irgalmat kínok fakasztják, s […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Magány verse. Messze, messze a világ zajátul E kis faluban, Itt kivánok élni én ezentul Csendben, boldogan. Boldogan! mert haj a nagy világban Boldog nem valék; Üldözött az utcán és szobámban A föld és az ég. Nem volt biztos sem napom, sem éjem; Vad hiúz-szemek Támadásra, elfogásra készen Egyre lestenek. Összeszedtem végre […] Olvass tovább
Jöjjön Turczi István: Felfedezők verse. A világ, akár a kitárulkozó női test, ősidők óta felfedezésre vár. Költők jöttek, bunkóval, irónnal, megfejteni a pillanat örökkévaló szentségeit. Tudósok jöttek, 160-as IQ-val, kifejteni az örökkévalóság pillanatnyi szentségeit. A költők és tudósok igazi felfedezők: ugyanazt nézik (ó, kitárulkozó, női test!) amit mindenki lát, s közben észrevesznek valamit, mit addig […] Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: Bodza verse. Virágodat a méh kerülte, nem tépték, mint az orgonát; kalapjához senki se tűzte, s nem szívta senki illatát; mert május-esten, mikor sírnak a holdfény-húrú hegedűk, ki is kötözné bús csokornak lelked, a fürtös-keserűt? Míg tavasszal körüllobog a Föld övén virágok lángja, és bűnbe hullott angyalok vér-ajkával suttog a mályva, ökölnyi tűz-parázs a rózsa, a pipacs ég, mint könnyű seb: – […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Megköszönöm, hogy vagy verse. Íme, megköszönöm neked, hogy vagy, Hogy hallottál valaha rólam S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem: Jól van. Íme, menekülni vágynék tőled, Csak evezőm nincs készen a hajóban És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni: Jól van. Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály – Virág és pillangó verse. Szállj le, szállj le, szép arany pillangó, Kebelemre szállj le, kis csapongó! A mezőnek én vagyok virága, Kikeletnek zsenge ifju ága. S égek érted belső fájdalommal, Mely szivemből könyet és fohászt csal. És fohászom illat a szelekben, Gyenge harmat a könyű szememben. Szállj le, szállj le, szép […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Országháza verse. A hazának nincsen háza, Mert fiainak Nem hazája; Büszke fajnak Küzdő pálya, Melyen az magát rongálja, Kincsnek, vérnek rosz gazdája. És oh szégyen! roszra, jóra Még szavazni jár dobszóra. Ura s rabja millióknak Kik gyülölnek és dacolnak; Zsarnok, szolga egy személyben Ki magával sincs ékében. S vaseszével Jégszivével Fölmerűl a külfaj […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Perc című verse. Dalol a madársereg, hogy az erdõ zeng belé, maszatos parasztgyerek inal a folyó felé. A nap is süt melegen, tüzesíti a leget, nem is látni az egen pici keskeny felleget. A parasztgyerek hevül, a folyóparton ledül, homokon gurul tovább, kavicsot fog, jó lapost, a folyóba dobja most s fütyörészve áll odább. Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Adja meg az Isten verse. Adja meg az Isten, Mit adni nem szokott, Száz bús vasárnap helyett Sok, víg hétköznapot, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Sirásaink végét, Lelkünknek teljességes, S vágyott békességét, Adja meg az Isten. Adja meg az Isten, Bár furcsa a világ, Ne játszak, ölő, gyilkos Cudar […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: A szél verse. Ma lágyan suttogó, szelíd szellő vagyok, Zöldelő mezőkön föl s alá sétálok, Csókot lehelek a bimbók ajakára, Édes meleg csókom hű szerelmi zálog. “Nyíljatok, nyíljatok, tavasz szép leányi,” Ezt sugom fülökbe, “nyíljatok, nyíljatok!” És ők szemérmesen levetik leplöket, S én szép keblökön a kéjtől elájulok. Holnap süvöltő hang, vad […] Olvass tovább