A versek oldala
Jöjjön Bella István: Falevélen talált sanzon verse. Igen, és egyszer meghalok és nem leszek, csak puszta név, vagy az se, falevélvacok résekből egy szín visszanéz, nem lát meg ember, se madár, te sem, pedig: súgom „vagyok”, – bár torkom sincs, s hangom, akár az augusztusi csillagok, elég a lombbal, mielőtt szólhatnék… Fű, hamu dadog. Simítsd […] Olvass tovább
Falu Tamás: Házi kenyér Házi kenyér, de messze vagy, Anyám dagasztott egykoron. Benned volt házunk íze is, S benned maradt gyerekkorom. A pékhez el én vittelek, A péktől el én hoztalak, Jó kenyérszag szentelte be Hazáig egész utamat. Kerek voltál és illatos, Kívül piros, belül fehér, Belőled szel egy kis karajt, Ki most a múltban […] Olvass tovább
Jöjjön Szilágyi Domokos: Hajnali kakasszó verse. Hajnali három óra tájban a szürkeség hirtelen kettészakad, kakas-harangok érce szikrázik az ég alatt, aztán még jobban megdermed a csönd kis ideig nem hallani semmi neszt – s a harmadik kukorékolás után zizzenő szalmazsákokban a hajnal mocorogni kezd. Ablakszemek hunyorognak álmosan, a piszkos ég megrázza magát, homályos sarkokba búvó, […] Olvass tovább
Jöjjön Falu Tamás: Névtelen katona verse. Nem a dicső hadvezért zengem, Ki tervezte a háborút, Kinek nevét örök hír őrzi, Kitől a világ lángra gyúlt. Én az egyszerű embert zengem, Kit mozgósított a plakát, Akit a riadt állomásra Sírva kísért a család. Kit géppuska várt s lövészárok, S figyelte röpülők neszét, Kit bomba ért egy […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Miért? verse. Miért? Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva, Mindenhogy: árván, tépetten, sután, Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa, Leseng a világban. Halljátok? A nagy, Örök, hatalmas, vén kristályharang, Az ősharang, a kék menny, Ezt kongatja az őrült csenden át: Miért? Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Marasztaló című verse. MARASZTALÓ Ó ne vidd el két szemeddel a napsugarat! Ne menj, várj még: mert e tájék sötétben marad. Ág nem himbál, fecske nem száll, béres nem arat. Ó ne vidd el két szemeddel a napsugarat! Olvass tovább
Sík Sándor: A legszebb művészet A legszebb művészet tudod mi, Derült szívvel megöregedni. Pihenni, hol tenni vágyol, Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol. Nem lenni bús, reményevesztett, Csendben viselni el a keresztet, Irigység nélkül nézni végig Mások erős, tevékeny éltit. Kezed letenni ölbe S hagyni, hogy gondod más viselje. Ahol segíteni tudtál régen, Bevallani […] Olvass tovább
Jöjjön Tarbay Ede: Dagadj, dunna verse. Dagadj, dunna, kis paplan, csíkos, pöttyös huzatban! puffadj, párna, pufóka, várjatok a lakókra! Most mosdanak, víz csobog, papucskájuk nyiszorog. Suttogó két kislányok, virágforma zsiványok, Jó éjszakát kívánok! Olvass tovább
Jöjjön Csukás István – Esti dal verse. Cirrog a tücsök este, kinyílnak az estikék. Ülök tömör ég alatt, mint a vízben buborék. Röpködnék a fák fölött, de az este visszaránt, mint emléked rám veti bűvölő szembogarát. Olvass tovább
Jöjjön Bella István: Fénylik a nyár verse. Nyár van, hogy zúg a nyár, a nyár, harangok konganak a nyárban, de fehér törzsén már sír a bogár, s a fűrész foga fölsír a fában. Ifjúságom, szerelmeim, mind, mit föléltem én magamtól, játszik, susog – hányféle szín – az ezer tükrű, szájú falombon. Csobban és lassan gyűrűzik […] Olvass tovább
Várnai Zseni: Őrzi egy néma óriás… Nem nyithatom fel koponyád, nem vághatom föl szivedet, mit gondolsz, és mit érezel soha megtudnom nem lehet. Titokzatos burokban élsz, akár a lepke télen át, amit belőled láthatok, gubóba szőtt külső ruhád. Mit tudhatom, ki vagy, mi vagy? Mit forralsz titkon ellenem, nem ismerhetlek semmikép, nem ismerem a gyerekem. […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Szerelmes vers Boldogasszony napján költeménye. Fázol? várj, betakarlak az éggel, hajadra épül a hímzett csillagok csokra és holdat lehellek a szemed fölé. Már nem húz madarak búbos szerelme, csak házak tárják lámpás ölüket a szélnek és hangtalan fákon ring a szerelem. Valamikor az asszonyom leszel és átkozott költők rettentő téli danákkal valahol […] Olvass tovább