A versek oldala
Jöjjön Babits Mihály – Mint különös hírmondó verse. Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? vagy mótor a síma Dunán? s ha […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Himnusz a csúcsokon verse. Nekünk csak ott szabad Énekelni a tiltott éneket, Ahol a szél szalad, Ahol a zerge jár, A völgyi köd felett. Ahol a sziklafalnak füle nincs, Csak visszhangja van, százezerszeres, A kimondott szó: eltemetett kincs, Titok, amelyet senki sem keres, Nekünk csak ott szabad … És a dalnak a megszokott- […] Olvass tovább
Jöjjön Mentovics Éva: Hív a csengő verse. Három éves múltam éppen… Eleinte sírtam, féltem. Eltelt egy év, kettő, három, hat gyertya ég a tortámon. Gyorsan szálltak el az évek. Már nem sírok, nem is félek. Sőt, hogyha még engednétek, itt töltenék néhány évet. Tudom, tudom, ezt nem lehet. Meg is értem, és elmegyek. Vágyom is […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Első szerelem Szép a rózsa hajnal-ébredése, A leányka arculatja szebb volt. Messze bércek kékellő homályán Bájjal ég az arany esti csillag; A leányka nefelejcs-szemében Tündérfénnyel szebb csillagzat égett. Csattogánynak zengeménye nyájas Csendes éjjel, viruló berekben; Nyájasabban kelt a lányka hangja Ajkai paradicsom-kertéből. És ha tiszta a liget virágit Gyémánt-cseppel éltető patakcsa: Tiszta volt […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Várakozás verse. Alszik a vár, elhagyatott. Kong a terem, fojt a magány. Porbelepett ó-aranyos oszlopi közt lóg a falán Sok fekete, ódon, öreg hősi vezér, ősi alak Képe s a vár elhagyatott. Állnak az ősz, néma falak. Kincs, arany és drága ezüst. Szellemeké mind e halom (Szívem e vár.) s alvad a […] Olvass tovább
Jöjjön Kazinczy Ferenc: A nagy titok verse. Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot. Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: Két szívdobbanás verse. Eldőlt, ki mer szemünkbe nézni, ki emeli fel ránk fejét bátran, velünk nevetve és mi kinek szorítsuk meg kezét; kinek hajlik hozzánk a válla, ha feszíteni kell az izmokat, míg – mint gyermeki indulat, – átjár melegen a munka láza; ki harcol a mi fegyverünkkel, ki az , ki […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Érted haragszom, nem ellened verse. Mikor fölkél a nap, a sosem haragvók hajától eltéritődik a harmat, ne bántson téged az én haragom soha, kedves. Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet el kell majd esnem, az árbocfaragók árbocokkal jönnek oda tömött sorokban, és győzvén ott, égnek hajitja hatmillió vasas az ő csengő […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Mondóka verse. Semleges vizek mélyén embertelenül atomhajtású tengeralattjárón embertelenül elektronikus agyak számítják ki embertelenül a pontos és igaz jövendőt embertelenül hogy milyen lesz a föld embertelenül elektronikus agyak számítják ki embertelenül a pontos és igaz jövendőt embertelenül hogy milyen lesz a föld embertelenül Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Elég verse. A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb. Innét odáig. Kő, fa, ház. Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem. És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenűl kitárúl. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek. Elég, igen, egy kéz elég amint megkeveri a kávét, vagy ahogy „visszavonúl a […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Őszi vázlat verse. A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres. Riadtan elszorul szived, az út lapulva elsiet, a rózsatő is ideges mosollyal önmagába les: távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom. Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Halálos szerelem verse. s ha nem volt még halálos szerelem, azt akarom, ez halálos legyen, értelmes kín: mert nincs értelme annak, ha embernek üres kínjai vannak, s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat, én meg fogom majd ölni magamat, nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam, de jobban fájna elsorvadni lassan, s […] Olvass tovább