A versek oldala
Jöjjön Szabó Lőrinc: Káprázat verse. Először a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part, s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; – vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; – vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Egyedül a tengerrel verse. Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba. Elment, nem látom többé már soha, elment, nem látom többé már soha. Egy virágot a pamlagon hagyott, megölelem az ócska pamlagot, megölelem az ócska pamlagot. Parfümje szálldos csókosan körül, lent zúg a tenger, a tenger örül, lent zúg a tenger, a tenger örül. Egy […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek verse. Amikor még piciny voltál, olyan nagyon enyém voltál, engem ettél, engem ittál, rám nevettél, nekem sírtál. Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél, először csak a kiskertbe, aztán a nagy idegenbe. Ha itt vagy is, csak elnézel, akkor is nem engem érzel, nem anyádat, nem apádat, valami […] Olvass tovább
Jöjjön Elek István – Mint a kertész verse. Mint a kertész virágait gondozza és neveli, úgy becéznek, óvnak engem óvónéni szemei. A virág az illatával mondja azt, hogy: „Köszönöm!” én meg a sok jót a szívem melegével köszönöm Olvass tovább
Petőfi Sándor: A bánat? Egy nagy óceán A bánat? egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm. Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János – A fényességes angyal is verse. Emlékezés egy világháborús karácsonyra Az égbolt elsötétedett. S akár a végitélet zord fellege tört volna ránk, a föld is oly sötét lett. Gyermekszívünk is oly nehéz! A házak és a kertek, az egész törékeny világ, éreztük, velünk reszket. Aztán a roppant csöndön át puhán és észrevétlen, […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Szerelmes június Kék villogás a levegő, bolond hangokkal tarka a délelőtt; zengő árvíz a nap aranya s mint sellők rebbennek ide-oda az édes utcákon a nők. Mennyi nő! Borzong tőlük a város. Ma mindnek akad valakije: gondolatban mindegyik után kinyúl, bátran vagy tétován, a vágy vagy a hála keze. S az egész csak […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Augusztus verse. A harsány napsütésben oly csapzott már a rét és sárgáll már a lomb közt a szép aranyranét. Mókus sivít már és a büszke vadgesztenyén is szúr a tüske. Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Egyedül című verse. Egyedül fogok én állni a világon. Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom. Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon, Aki szenvedésben csókot csókra adjon. Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok, Aki büszke arra, hogy mellette állok. Aki míg én alszom őrködik könnyezve, És, ha ébren vagyok, kacagó […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Ha nőt szeretsz Ha nőt szeretsz, az legyen nő, ne tétova leányka, kit a jelen idő divat-ideálja dönt délibábba, s nemtudomsága taszítja kecsesből sutába. Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni! A nő lenge, finom selyem, ezért akárki nem viselheti: ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi! Ha nőt szeretsz, küzdj meg érte. Elutasítása […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Rege a csodaszarvasról. Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra; Fű kizöldül ó sírhanton, Bajnok ébred hősi lanton. Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek: Hunor s magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia. Ötven-ötven jó leventét Kiszemeltek, hogy követnék; Mint valamely véres hadra, Fegyverkeztek könnyü vadra. Vad előttük […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő: Csavargó verse. Hát újra a kezembe veszlek Kalandos élet vándorbotja! Mert elfogott a nagy utálat, A testem, lelkem belefáradt A keserű, nehéz robotba. Leszek megint szabad csavargó, Bűbájos álmok kergetője! Ki mit se bán és mit se fájlal És könnyű szívvel, könnyű lábbal Megy hegytetőről-hegytetőre. Maradjatok meleg kemence Vállán ti lusta, gyáva […] Olvass tovább