A versek oldala
Vörösmarty Mihály Tűz és víz Egy tűz van csak erős, és egy víz árja hatalmas, Mely sziveket gyújt, mely szívbeli lángokat olt: Mindkettőt szemeidbe, o némber! az istenek adták: Mennyei szikra amaz, mennyei harmat emez. Köszönjük, hogy elolvastad Vörösmarty Mihály költeményét. Mi a véleményed a Tűz és víz írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Arany János: Névnapi köszöntő Mentovich Ferencnek Írták Arany János és Szász Károly, Nagykőrösön, 1851., az 12 351-ik szerdán. Kedves jó barátunk, Francisce Mentovich! Búban, fájdalomban te sohase voníccs, Sőt a gondok felé még csak ne is konyíccs, Minket bús pofával sohase szomoríccs. Hanem legyen élted az üdvtől otromba. Nőjjön örömöd, mint esőtől a gomba. Gyönyöreid […] Olvass tovább
Tóth Árpád: A magánhangzók szonettje Arthur Rimbaud Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ú! kék Ó! – csak egyszer Lehessek titkotok mind elbeszélni bátor! Á!: – bolyhos öv, mely a setét legyek faráról Csillog, ha szörnyü bűzt belepnek lomha testtel! Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor, Halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser! […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz verse. Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve, S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye, Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz Szívembõl, míg felér bús ajkamra a sóhaj, Vihar már nékik az, váratlan […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Nagycsütörtökön A szél suhogva borzong az olajfa-lombokon. A kanyargós úton, által az erdőn tömöttsorú fáklyások jönnek. Testemet ételül adtam, véremet italul adtam, könnyel mostam meg lábaitokat; Mégis egyedül maradtam. Hajnal-derengés borzong a sötét lombokon. Judás után, által az erdőn sátánarcú fáklyások jönnek. Testvéreim, tanítványaim! Égignyúló kemény kereszten holnap megölnek engem! És ti alusztok, […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Miatyánk verse. (Egy bécsi műintézet által kiadott műlaphoz készült) Miatyánk ki vagy a mennyekben, harcokban, bűnökben, szennyekben, rád tekint árva világod: a te neved megszenteltessék, a te legszebb neved: Békesség! Jöjjön el a te országod. Véres a földünk, háboru van, kezed sujtását sejtjük, uram, s mondjuk, de nyögve, szomoruan – add, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Cigány a siralomházban verse. Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt, ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas fényes, páncélos, ízelt bogarat. Úgy született később az ajkamon, mint a trombitahang, mint a trombitahang katonák szomjas, cserepes ajkain. De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön mint beesett szemek gödreiben remegve fölcsillan a […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz verse. Óh, Tihannak rijjadó leánya! Szállj ki szent hegyed közűl. Ím, kit a sors eddig annyit hánya, Partod ellenébe űl. Itt a halvány holdnak fényén Jajgat és sír elpusztúlt reményén Egy magános árva szív. Egy magános árva szív. Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek A boldogság karjain, […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem! Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet. Olvass tovább
Berzsenyi Dániel: OSZTÁLYRÉSZEM Partra szállottam. Levonom vitorlám. A szelek mérgét nemesen kiálltam. Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben Izzada orcám. Béke már részem: lekötöm hajómat, Semmi tündérkép soha fel nem oldja. Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe A heves ifjút! Bár nem oly gazdag mezeim határa, Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissza, S nem ragyog […] Olvass tovább
Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas Itt az írás, forgassátok Érett ésszel, józanon, S benne feltalálhatjátok Mit tanít bölcs Salamon: Miképp széles e világon Minden épűl hitványságon, Nyár és harmat, tél és hó Mind csak hiábavaló! Földünk egy kis hangyafészek, Egy perchozta tűnemény; A villám és dörgő vészek Csak méhdongás, s bolygó fény; A történet röpülése Csak […] Olvass tovább
Kaffka Margit: Lackó Jött egy csoda. Harmatlágy, pici jószág, Édes, pihegő, bimbószínű lény. Vér lüktet benne! Eleven valóság! S nézem kétkedve, tanakodva én. Vánkospihéit elzilálni félek, Már szétterült az álmaim felett, Már átölelném féltve, mikor ébred, Ó, el ne rebbenj tőlem, új igézet! – A te szemeid a leggyönyörűbb szemek. Jött valakim, aki nem volt […] Olvass tovább