A versek oldala
Mentovics Éva: Angyalok szállnak Hópihe-csillám landol a pillán, tó fagyos medrén jég ragyog. Szállnak a varjak, hóember baktat, dermedt kezében sétabot. Nézd, földet érve tél ölelése csillan a fázós völgyeken! Angyalok szállnak, szív-meleg árad, fénylik e boldog ünnepen. Köszönjük, hogy elolvastad Mentovics Éva költeményét. Mi a véleményed a Angyalok szállnak írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
József Attila – Egeres Megy a mező, mint a viz. Cincog a fűszál is. Egér lett a búza is, Egér a bogár is. Egymás vállán kis kezük, Táncra kerekednek, Fölrugják az életünk Arany porfellegnek. Nyüzsög, izog, föltolul, Ráncolódó bunda. Akasztotta fene úr Ide a nyakunkba. Szegény paraszt reményét Megeszi a kórság, Tántorodó kéményét Megüti a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ülünk egymás mellett verse. Ülünk egymás mellett a padon. Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon. Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki. – Mért kell a csüggedtnek búsan – mégis élni? Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme, Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke, A lelke-szerelme csupán értem ég, S azt […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Énekek éneke verse. Nem hagysz nekem eleget enni mannás szájadból sohasem, hogy megtanits örökre lenni, lángként lobogni, éhesen. Nem hagysz nekem sohasem inni áldott melledből eleget, hogy tudjak a szomjamba hinni s úgy nézni téged, mint eget. Az asztalodhoz hivsz naponta és mintha rútul játszanál, a dús teríték csupa pompa, de üres […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Életre-halálra Mint aki búcsúzik, beszélni akarok. Itt éltem én, vér véretekből, magyarok. Mint akit égő szókra gyújt föl a halál. Szájam kigyulladt víziókat kiabál. Együtt örökre, együtt, együtt veletek. Kuckóba, sáncba, rongyba harcos feletek. Mi volt ez? A szívembe harsog az egész. Láng és korom, megtébolyul, ki belenéz. Sírtam miatta én is, én […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Az apa verse. Mily gyorsan távolodsz a nagy időben tőlem, fiam. Már idegesen kelsz föl az ebédtől, eltünsz, szaladsz. Ujságot olvassz, amikor beszélek, kurtán felelsz. Barátaiddal vagy. Üres a szobád. Üres a lelkem. Nem látod arcomon botor szerelmem. Nem veszel észre. Csikorgó hangom iszonyú tenéked. Nehéz a kezem. Anyád lett megint egyetlen […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád – A holdkóros apród története verse. A hold, az alma-báju bolygó – Mondják – veszélyes és hamis, Hadd mondok erről egy mosolygó, Csiklandó mókát magam is! Dalom sajkája hős lovagkor Romantikus vizére ring, – Sok furcsa módi járta akkor: Acélból volt a férfi-ing… Viszont a drága női meznek Sok titkát, bájos holmikat, […] Olvass tovább
Csokonai Vitéz Mihály: Első szerelemérzés Ifjúságom reggelében Szívem bút nem szenvedett, Míg a tündérek kertében Lepke-módra repkedett. Ha belső részem hevítni Kezdte a szikrázó Rák: Meg tudták mindjárt újítni A híves Etéziák. Ha szomjúztak a melegtől Eltikkadt tetemeim: A vőlgymetsző csergetegtől Felocsódtak ereim. De most, Lilla, új tüzemnek Semmi enyhítője nincs, Ah, más szomja van […] Olvass tovább
Tompa Mihály: Az esztendő végén Mint habja a sebes folyónak Sietve zúg alá, És nincs erő, mely a lezajlót Visszafordítaná: Nap nap után elment, betöltve A megszabott határt, S mi érezzük, hogy életünkből Egy év megint lejárt. És oh mily év volt ez! hozott ránk Bút, gondot és sanyart … Fejünkre gyászt tőn és szemünkből […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: A mi utcánk verse. A mi utcánk olyan utca, nem is utca, csak fél utca. Egyik felén füstös, mohás cserepekkel három faház. Átellenben üres kert és szegydeszkákból rossz kerítés, három fűzfa, térdig nyesve, vigyázgat a verebekre. A fűzfáktól kicsit fönnébb, ahol már a végét hinnéd, érkezvén a mi kapunkba, megszusszan a keskeny utca. […] Olvass tovább
József Attila (1905–1937) költészete az 1920-as években bontakozott ki. 1922-ben jelent meg első verseskötete, a Szépség koldusa. A harmincas évek elejétől jelennek meg lírájában azok a költemények, amelyek a társadalmi feszültségeknek, problémáknak adnak hangot. Az 1936-ban született Két hexameter című vers is ezek közé sorolható, témája a külső és a belső világ rendje közötti feszültség. […] Olvass tovább
jöjjön Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya verse. Horgasinamat verdeső tarisznyámban palavessző, palavessző s palatábla… Így indultam valamikor legelőször iskolába. Le az utcán, büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. -Hova viszed, ugyanbiza’, azt a legényt, te tarisznya?- Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szembejöttek. Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: -Éhes lehet a tudásra az, kinek ilyen […] Olvass tovább