A versek oldala
Sulyok Bernadett: Kutyaszeretet Úgy néz rám, hogy majd’ megszólal. Figyel minden porcikája. Tettre készen azt fürkészi, Hogy mit csinál a gazdája. Szemei csak úgy ragyognak. Azt üzenik, jöhet bármi, Kutyaszíve rajongással Fog minden nap hazavárni. Estefelé, amikor már Világunkba csend költözik, A kutyatárs az embere Mellé odagömbölyödik. Szavak nélküli jelzések. Nem kell más, csupán csak […] Olvass tovább
Gyulai Pál: A szarka és a gilice Egyszer a szarkához Gilice betoppan: »Taníts, hogy kell fészket rakni, Te tudod legjobban.« »Szívesen, hugocskám!« Dolgozik már rajta: »Csak így, csak úgy, csak, csak, csak,« Mindegyre azt hajtja. Szótlanul ott ülni Gilice is restel, Búgó hangján: »Túdom, túdom,« Beszélgetni kezd el. »Hát csináld, ha tudod!« Szarka mond haraggal, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Téli alkony előadása. Aranylanak a halvány ablakok… Küzd a sugár a hamvazó sötéttel, fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel, a hósík messze selymesen ragyog. Beszélget a kályhánál a család, a téli alkony nesztelen leszállott. Mint áldozásra készülő leányok, csipkés ruhába állanak a fák. A hazatérő félve, csöndesen lép, retteg zavarni az út […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Katonafiamnak verse. Én magzatom, szép katona fiam, Szíve vérével ír neked anyád, Mióta a császár kenyerét eszed Vörösbe fordult itthon a világ. Most készülünk a döntő nagy csatára, S ti lesztek ellenünk majd a sereg, Ha ráuszítanak önnön véreidre: Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. Az anyaföldnek most zsendül a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső Kedves verse. Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál, álarcodat magadra szoritod, s nem tudja senki, hogy voltál titok, hogy voltál nékem ismeretlen oltár. Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva, élő titok egy még nagyobb titokba. Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz, napos, ártatlan, fáradt, graciőz, kis fákkal és kis bárányfellegekkel és […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Volna még verse. pedig volna még volna még valami mondanivalóm a nyíló nárcisz- mezőkről például az alkonyi szélben riadtan lobogó hegyi füvekről a hegyekről a folyókról égről földről a tengerekről az óceánok alatt vergődő tűzhányókról a szerelem végtelen napéjegyenlőségeiről amikor az idő is ellankad mint a patak ha szomját oltja benne a […] Olvass tovább
Kovács Barbara : Kutyakaland Tegnap, hogy az utcán hazafelé mentem, nem tudtam, a szembejövők, mért bámulnak engem! Léptem szaporáztam, néha meg-megálltam, a rám tekintők mosolyát igencsak furcsálltam. Hónom alatt gördeszkámmal egyre csak ballagtam, magamon lopva végig nézve: mi furcsa van rajtam? A cipőm bekötve, dzsekim félig nyitva, sálam itt-ott kilóg, ez tán csak nem furcsa? […] Olvass tovább
Jöjjön Kovács Barbara: Ma rossz leszek verse. Ma rossz leszek. Elhatároztam. Senkinek nem köszönök. Az oviban verekedni fogok, meg egy tányért összetörök. Zsuzsi haját meghúzom, Laci rajzára odafirkálok, a várat feldöntöm, lehet, hogy ezért majd sarokban állok, de ma akkor is rossz leszek, olyan rossz, mint soha, fog majd csodálkozni az egész óvóda! Foglalkozás alatt […] Olvass tovább
Kovács Barbara – Középsősök búcsúja a nagyoktól Igaz, hogy a labdát tőlünk sokszor elvettétek, Mégis sajnáljuk, hogy innen majd elmentek. Igaz, hogy a csúszdáról sokszor elzavartatok, Mégis jó volt játszani veletek, ti nagyok. Igaz, hogy a kisházat mindig elfoglaltátok, Mégis ti voltatok, a legjobb barátok. Igaz, hogy a körbe sose engedtetek, Mégis nagyon jó volt […] Olvass tovább
Kovács Barbara: Levél a szélben Egy kis huncut szélgyerek falevelet kergetett. Összevissza kavarta, feldobálta magasra. Rászórta a fejemre, leráztam én nevetve; feldobáltam, fel az égbe, kapaszkodjon meg a szélbe! Ősz mondóka Kinézek az ablakon, Falevél egy nagy halom! Már a földet takarja, A szél összekavarja. Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor vers a boldogságról. `A férfi` Szeretem ernyős szemedet, etető puha kezedet, mellém simuló testedet, csókolnám minden részedet. Ha minket földbe letesznek, Ott is majd téged szeretlek, őszi záporral mosdatlak, vadszőlő-lombbal csókollak. `A nő` Hidd el, ha egyszer meghalunk, föl a felhőbe suhanunk. Vének leszünk és ráncosak, de szívünkben virágosak. Nagy felhő-hintánk csupa […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Judit verse. Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már, be kell gyújtani. Lecipeled a kályhát, egyedül hozod, mint a hajdani hidegek idejében, még mikor, kedves, nem öleltelek, mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy nem vagyok veled. Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ s félelmetesebb. Ha varrsz, se varrhatod meg közös […] Olvass tovább