A versek oldala
Jöjjön József Attila: Külvárosi éj verse. A mellékudvarból a fény hálóját lassan emeli, mint gödör a víz fenekén, konyhánk már homállyal teli. Csönd, – lomhán szinte lábrakap s mászik a súroló kefe; fölötte egy kis faldarab azon tünődik, hulljon-e. S olajos rongyokban az égen megáll, sóhajt az éj; leül a város szélinél. Megindul ingón át […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály – Ékszerláda verse. Lelkemnek kincsei, szegény szomorú kincsek alusznak naptalan, sötét ládába rejtve. Néha előveszem, mint ékszerét a vénlány s játszom velük magam, mindenkit elfelejtve. És ékesítgetem magamat gondolatban: ez itt egy diadém: egy régi szerelem: ha föltenném megint lelkemnek homlokára! ez itt egy bús gyürű, egy bús gyürű az ujjra, pecsétes […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: (Meghalt a nap) verse. Meghalt a nap. Bíborló glóriáját A szürke árnyak tépdesik sután, A nagy mezők most rágondolnak árván. Nincs este még és már nincs délután. Meghalt a hős. Szelíden és nyugodtan, Mint hőshöz illő, némán elbukott, Elment nagy tengerek mögé mosollyal, Mely nem volt fájó és nem volt unott. A […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – A város messziről verse. Be szép a város ilyen messziről, A látóhatár távol peremén. Olyan szép, mint a szép emlékezet, S oly ifjú, mint a fiatal remény. Nem csillog más, csupán a tornyok orma A révedező tekintet előtt, S a gyárkémények is ily messziről Csak óriási tömjénfüstölők. A zajból csak a […] Olvass tovább
Jöjjön Fazekas Mihály: A hűségtelen verse. Kevéssé tart édessége A szerelem ízének De ellenben nincsen vége Szívbéli gyötrelmének. Én a csalárd Szilviáért Elhagyám mindenemet, Ő egy jobb gazda fiáért Ím elhagyott engemet. A minémű tisztasággal Foly e csermely árkában Sorra bókolt szép virággal Játszadozván útjában; Ő úgy szeret, azt fecsegte, Míg e kis víz meg […] Olvass tovább
Jöjjön Madách Imre: Egy demagóghoz verse. Mint uj Mózes hozod pusztákra népedet; Szép szóval tartod azt az ó manna helyett, Elhalt Mózes, de a népé lett Kanahán; Célt csak te érj, a nép elveszhet a pusztán. Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Szeretők lázadása verse. Eljön az az éjjel, melynek minden csillaga szívig ég el. Föllázadt szeretők szaladnak lobogó hajakkal, zenékkel. Nótázva hozza mind a partig görnyesztő, piros drágaságát. Megtárul morogva a tenger s kincseiket ők bedobálják. – Győztél, eljöttünk szerelemmel, ízedet visszahoztuk néked, nosza fogadd bilincseinket, kötözd le fájó szívverésed. Nosza, fogadd hát koronánkat, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Férfiszóval verse. 1 Erdő vagy, ifju lombos, ezredéves, Mely éjenként vad titkokat susog, Ott leskődnek lapulva terebélyes Nyugodt kéjekhez szörnyű gyilkosok, A gyilkosok, kik mosolyodnak kését Riadt szivemben forgatják vadul, Mig más tájon a szerelem s a szépség Vigan dudolva bölcsőket gyalul. A szőkeséged kora hajnalég És űzöm egyre, loholó bolondmód, […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Nő a tükör előtt verse. A tükör előtt öltözik. Csupasz, Akár a frissen megköszörült penge. Nem látta férfi, mégis beleszúrja Kegyetlen tükre minden férfi-szembe. A tükör előtt öltözik. Gyapjú Kelmét neki növeszt a férfi nyája. Szoknyaként veszi magára a poklot S az ég fodorként hullámzik alája. Hajára aggat mély rejtelmeket, Vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – A belülvalók árnyéka verse. „Mouches Volantes” Az üvegtestnek finomka hibái. Holt szememben a mikroszkópium Is alig-alig fogja megtalálni. Ó, nem veszélyesek, És lehet tőlük látni! Csak – nem maradnak el tőlem soha. Már vittem őket völgyek mély ölébe, Vittem havasok ormaira. Merítettem magányba, társaságba Villanyözönbe, viaszgyertyalángba, Végighurcoltam földön és egen: Árnyékuk […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Atyám sirjához verse. Feléd borongnak, bús temető, komor S vad képzetekben éji keserveim; Feléd, hol elhúnyt jó atyámat Sír födi, és füzeid takarják. Oh, a kegyesség szendereg ott maga, Mely földet únván, a rokon égiek Csendébe visszatére, s engem Gyámtalanúl hagya itt epedni. De nem soká küzd, érzem előre is, Nem küzd […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Levél verse. Ne kérdezd, barátom, hogy mit dolgozom mert csak vékony időm könyvét lapozom s ez a fáradt élet úgy tart pihenőt, mint üres könyv-oldal új szakasz előtt. A fű sarját nyírom, a fákat nyesem, fázó bárány módján a Napot lesem. Lapokkal, levéllel halmos asztalom: zsongó gyepem ágya csendesebb halom. Asztalom bús […] Olvass tovább