A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Vagy-vagy verse. Vagy egy nagy mű,- vagy egy nagy szenvedély. Vagy égő nyár,- vagy gyémántfényű tél. Vagy az Úristen,-vagy az emberek. Vagy a kolostor,-vagy fészek meleg. Vagy a csúcsok nagy, edző hidege, Vagy egy asszony simogató keze. Vagy fent, vagy lent,élőn, halálra-válta, Jaj csak ne felemásan, felemásan! Olvass tovább
Jöjjön Csoóri Sándor – Menjünk haza? verse. Testvéremnek: Cs. Juliannának küldöm Menjünk haza? Mi maradt ott nekünk? Az üres ház fölött az üres ég! Fönt a padláson öreg csizmák s a kamrában a vasfazék. Szekérkerekek küllős árnya, beleveszve hódító gazba. Nyugszik velük már minden sürgés: lábak, villámok riadalma. Ha nyár volna, a körtefákra visszajárnának most […] Olvass tovább
Jöjjön Janus Pannonius: A roskadozó gyümölcsfa verse. Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek, Seprem most leborult lombozatommal a port. Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem, Önnön termésem húzza le bús fejemet. Társaimat viharos villámok döntik a földre, Rám ez a dús termés hozza a halált. Ép volnék ma is én, ha nem önt el a […] Olvass tovább
Bornemissza Péter: Siralmas énnéköm – elmondja: Keres Emil. Siralmas énnéköm tetüled megváltom, Áldott Magyarország, tőled eltávoznom, Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! Az Felföldet bírják az kevély nímötök. Szerémségöt bírják az fene törökök, Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! Engömet kergetnek az kevély némötök. Engöm környülvettek az pogán törökök, Vajjon s mikor leszön […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: A hajnalhoz verse. Szépen hasadsz a támadat ormain O puszta tájnak hajnala! hűs szelek Lengnek ki nyílt rózsás öledből, S víg öröm ül piros arcaidban; De nem vidítják lelkemet ékeid. Vigasztalatlan térek elődbe: im Keserv borong sötét szememben, S éltem erét epedés zavarja. Ah tán vidámabb léssz nekem egykoron, Ha majd utolsó […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Kolozsvári éjjel. A kövezet akácvirágos, holdfényben áll a sarki bolt. S nem ismer rám a régi város, a régi hold. Kopott kövét a régi útnak riasztó léptekkel verem. S akácfalombok összesúgnak: „Nem ismerem…” Tárt ablakon az éjszakába egy nóta száll, halk, mint az ősz. S a dal és aki zongorázza, nem ismerős. […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Hol járt a dal? verse. Hol járt a dal – mit kérditek? Kutak titkát ki fejti meg? A dalnak is titok marad, miért dagad, miért apad. Hányszor van úgy, hogy mélyre ás, s ti azt mondjátok: hallgatás. És mondjátok: meghalt, pedig csak barlangokba rejtezik. Mélyen muzsikál odalenn, de zenéje szövegtelen. Én ismertem […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Dalszövegül verse. Huzd rá, cigány, a kedves nótámat, Had’ oszoljon tőlem a bubánat, Ez az élet úgy is csak egy óra: Nem jut abból sok idő a búra. Hadd pezsegjen a poharunk nedve, Attól, jön meg magyar ember kedve… Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor – Háború volt verse. Háború volt mindig éltem, Legszebb gondolatja, Háború hol vérét a szív, Szabadságért ontja! Egy szentség van a világon, Melyért fegyverünkkel, Sírunkat megásni méltó, Melyért vérzenünk kell: Ez a szentség a szabadság! Őrültek valának Mind, kik más egyébért Éltet áldozának. Békét, békét a világnak, De ne zsarnokkénytől. Békét csupán […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Vajdahunyadon verse. 1 Fogadjatok be, ti dicső falak, Fogadj magadba, híres ősi vár! Légy üdvezelve… hol a hős lakott, A költő ottan lelkesedve jár. Mily hős lakott itt, a nagy Hunyadi! Mily lelkesűlés éget engemet! Szivemnek hangos dobbanásai, Beszéljetek ti ajkaim helyett. Itten lakott, tán olykor épen itt Gondolkodék e bástya tetején, […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Dacos leány verse. Dacos leány! Hagyd megcsókolni magad, Hagyd átölelnem derekad. Nap megy nap után, S ha napjaid elhaladnak, Maradsz magadnak. Száraz derekad Majd senki meg nem öleli, Csak a koporsónak deszkája, S halvány ajakad Más nem csókolja, csak a sír férgei… Gondolj reája. – Mit érzesz, Nem rendül meg szived? Nem […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc – Veszteség verse. Itt epedett, itt dőlt kebelemre a mennyei lyányka, Itt szívta ajkamról szép tüzem égi hevét. Néma vagy ó boldog szerelem! mondá vala Phoebus, S karjai közt kegyesem hirtelen elragad . Mit használ nekem, ah, s feldúlt örömimnek azóta, Kínom mélye felett hogy dalom árja csapong. Olvass tovább