in

Vörösmarty Mihály: A hajnalhoz

Jöjjön Vörösmarty Mihály: A hajnalhoz verse.

Szépen hasadsz a támadat ormain
O puszta tájnak hajnala! hűs szelek
Lengnek ki nyílt rózsás öledből,
S víg öröm ül piros arcaidban;

Hirdetés
Hirdetés

De nem vidítják lelkemet ékeid.
Vigasztalatlan térek elődbe: im
Keserv borong sötét szememben,
S éltem erét epedés zavarja.

Ah tán vidámabb léssz nekem egykoron,
Ha majd utolsó kínom után derűlsz,
Tul a porok bajos világán,
A temető komor álmain túl.

Bús fellegével nem fedi ott homály
Arany hajadnak szálait, és ha köny
Omol szemedből, égi harmat
Lészen az, égi öröm könyűje:

Ha ottan egykor lelkem elébe lengsz,
Többé le nem húny mennyei csillagod:
Örök leendesz, mint az isten,
Aki körűl mosolyog világod.

Jobb angyalomnak szárnyai födnek ott,
S szent hangzatokkal ömledez ajka rám;
A földi élet vad zajával
Messze marad nyugovó fülemtől.

Kivánatim nem gyötrenek el, szorult
Sohajtozások nem törik e kebelt,
Elszáradoznak búm siralmai,
S a komor emlekezet lenyugszik.

Hirdetés

De hol tünődöm? föld porain, szegény
Ah hát halálig tart-e ez érzelem?
Holtig kerűlsz-e, oh leányka
A szivekig ragyogó szemekkel?

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Vörösmarty Mihály: A völgyi lakos

Szabó Magda: Január