Az egyik legkellemesebb nyári hónapra a szenvedély, a forróság, a szabadság jellemző. Ismert költőink versekbe foglalták, milyen érzések törhetnek elő ilyenkor az emberből! Kattints a különleges szerzeményekért, amelyek Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, József Attila tollából születtek!
Ahogy a nyár az öröm és a szabadság időszaka, úgy tükröződik ez a bőség és gazdagság a versek világában is. A “Legszebb júliusi versek” című cikkünkben olyan alkotásokat gyűjtöttünk össze, amelyek felidézik a július hónap jellegzetes hangulatát és különlegességét.
Július, az év hetedik hónapja, tele van melegséggel, napfényes napokkal, és gyönyörű természeti csodákkal. A versek segítenek megörökíteni a nyár pompáját, és megfestik a természet látványos képeit. A lengedező szellő, a sziporkázó tengerpart, a távoli hegyek látképe és a színes virágmezők mind-mind inspirációt adnak a költőknek, hogy szavakba öntsék az élmények gazdagságát.
Július nem csupán a természet megcsodálásáról szól, hanem az érzelmekről és az emlékekről is. A vakációk, a baráti összejövetelek, a családi programok és az elmerült gondolatok mind-mind olyan témák, amelyek megjelennek ezekben a versekben. Az élet örömei és a boldogság pillanatai áthatják a költeményeket, miközben a múlt emlékei meghittséget és nosztalgiát hoznak a szavakba zárt sorokban.
A “Legszebb júliusi versek” cikkünkben olyan költeményeket találhatnak, amelyek felfedeztetik önökkel a júliusi hónap különleges értékeit és érzéseit. Ezek a versek megadhatják a lehetőséget, hogy elmerüljenek a nyár varázsában, és újraéljék ezeket a pillanatokat, akár a tengerparton sütkérezve, akár egy fa árnyékában üldögélve.
Engedjék, hogy a “Legszebb júliusi versek” cikkünk elvarázsolja és elrepítsen a nyári meseszép élmények birodalmába, és találjanak örömöt és inspirációt a költők szavain keresztül!
Radnóti Miklós: Július
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.
Szabó Lőrinc: Nyár
Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.
föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,
függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága
túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora
vagy az se emel! Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod? Tovatüntek…
Magukkal vitték a szemünket!
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
József Attila: Hangya
A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.
Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.
Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-
A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt.
Gulyás Pál: A méhekhez
Süt a szép Nap, szép virágot
nyit a boldog július,
most születnek a villámok,
ott, ahol az ég borús.
Kicsi méhek, ti a füvek
halkan zörgő fiai,
legyetek a nyárhoz hűek,
ajtajához hajlani!…”
