A versek oldala
Várnai Zseni – Megyek feléd… Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna, hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt, holdad vagyok, mely vonzásod körében járja végtelen útjait. feléd fordítom arcomat, mert tőled hullhat csak rám a fény és a meleg, s olykor, mikor közeledbe érek, már azt hiszem: most. . . most […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Imádság verse. Uram, rövid pár évre add csak A szavak csengő színezüstjét, Vert aranyát a gondolatnak, Képek suhanó selymét nékem, Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak. Tudjam: mögöttem százak, ezrek állnak, Némák, akiknek én vagyok a nyelve, Tüzes nyelv. Kar, értük fegyverre kelve, Árvák, akik nevében én beszélek […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Könnyek koldusa Én voltam egykor szent edény. A fájdalom lakott szivemben s a boldogok poétának neveztek engem. Mostan vagyok koldus, szegény, mert elveszett, mi az enyém volt. S a könny, a könny a nagyvilágra szerteszétfolyt. Zokognak a föld kerekén, mindenki sír, mindenki költő, vak jajgató, fájdalmát az égig üvöltő. De legnagyobb jaj az […] Olvass tovább
Áprily Lajos: Apámra gondolok Kövön ülök az esti hűsre várva, a nyúló árnyékot figyelgetem. Visszagondolok rég-halott apámra, kinek korához már közeledem. Így ült, talán az árnyékot figyelve, a városvégen, korhadó padon. Megcsillapodva, sorssal nem perelve el-eltűnődött múlton, holtakon. Csodálkozott – mert nyolcvan volt az éve – az aggastyánná őszült gyermeken. És néha úgy nézett a […] Olvass tovább
Vörösmarty Mihály: Éj és csillag Éj vagyok, te csillag, Fényes és hideg, Én setét a bútól S vágy miatt beteg. Általad homályom Fájva összereng, Míg fölötte arcod Istensége leng. Szép sugáraidtól El nem alhatom, Mégis éber kínnal Hozzád álmodom; Fel kivánom vinni Amit rejt a hit, A föld gyermekének Édes titkait, Mit nem esküdött szó, […] Olvass tovább
József Attila: Tószunnyadó Tószunnyadó békességgel, elülő végtelenséggel óvja szerelmem, ki adta s tenyerével megnyugtatta. Bajocskáimat felejtem, karddá nőtt bicskám elejtem – sáppadsz, kiáltó virággal, és ő dereng, csendes ággal. Szavad: nem értem, de sürgés. Szava: nem értem, de zengés. Nagyon szerethet már engem, megtür téged is szivemben. Olvass tovább
Arany János Családi kör verse egy parasztcsalád békés életét mutatja be. Arany János: Családi kör Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek, Csapong a denevér az ereszt sodorván, Rikoltoz […] Olvass tovább
Szalai Borbála: A legszebb színek Piros Piros az alma, piros a meggy. Pettyes ruhámon piros a petty. Tűzpiros szirmot bont a pipacs virága, s katicabogárkán piros a kabátka. Szép piros csizmát hord a gólyamadár is, s vadrózsa nyakában piros a kaláris. Sárga Ha virít a pitypang – sárga a virága. A barack, a körte: bársonyosan […] Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: A teve fohásza verse. Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova, a tétova teve tova. Hátán rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp. A helyzete nem szerencsés. Apró, szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve. Sóvár szeme kutat kutat. Még öt-hat nap kullog, baktat. Az itató tava távol, S oly rettentő […] Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: Nyúliskola verse. Erdőszélen nagy a móka, mulatság, iskolába gyűlnek mind a nyulacskák. A tanító ott középen az a nyúl, kinek füle leghosszabbnak bizonyul. Kezdi az oktatást egy fej káposztával, Hallgatják is tátott szájjal. – Az egymást tapasztó táposztó levelek képezte káposzta letépett levelein belül tapasztalt betétet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A föl-földobott kő. Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad. Messze tornyokat látogat sorba, Szédül, elbúsong s lehull a porba, Amelyből vétetett. Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek S fölhorgadnak megint. Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban Szomorúan magyar. Föl-fölhajtott […] Olvass tovább
Jöjjön Szép Ernő: Szívből verse. Ki kérdez meg engem, szívem a mellemben hogy dobog, mit dobog? Hogy én mit gondolok, hogy én mit takarok, hogy én mit akarok? Kinek kell, Istenem kinek kell? A vonó keresztbe, húrok megeresztve, csengőnek nincs nyelve, harangok leverve, szómnak szórt virága, két szemem világa kinek kell, Istenem kinek kell? Tengeren […] Olvass tovább