A versek oldala
Áprily Lajos: Apámra gondolok Kövön ülök az esti hűsre várva, a nyúló árnyékot figyelgetem. Visszagondolok rég-halott apámra, kinek korához már közeledem. Így ült, talán az árnyékot figyelve, a városvégen, korhadó padon. Megcsillapodva, sorssal nem perelve el-eltűnődött múlton, holtakon. Csodálkozott – mert nyolcvan volt az éve – az aggastyánná őszült gyermeken. És néha úgy nézett a […] Olvass tovább
Vörösmarty Mihály: Éj és csillag Éj vagyok, te csillag, Fényes és hideg, Én setét a bútól S vágy miatt beteg. Általad homályom Fájva összereng, Míg fölötte arcod Istensége leng. Szép sugáraidtól El nem alhatom, Mégis éber kínnal Hozzád álmodom; Fel kivánom vinni Amit rejt a hit, A föld gyermekének Édes titkait, Mit nem esküdött szó, […] Olvass tovább
József Attila: Tószunnyadó Tószunnyadó békességgel, elülő végtelenséggel óvja szerelmem, ki adta s tenyerével megnyugtatta. Bajocskáimat felejtem, karddá nőtt bicskám elejtem – sáppadsz, kiáltó virággal, és ő dereng, csendes ággal. Szavad: nem értem, de sürgés. Szava: nem értem, de zengés. Nagyon szerethet már engem, megtür téged is szivemben. Olvass tovább
Arany János Családi kör verse egy parasztcsalád békés életét mutatja be. Arany János: Családi kör Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja, Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak, Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Mintha lába kelne valamennyi rögnek, Lomha földi békák szanaszét görögnek, Csapong a denevér az ereszt sodorván, Rikoltoz […] Olvass tovább
Szalai Borbála: A legszebb színek Piros Piros az alma, piros a meggy. Pettyes ruhámon piros a petty. Tűzpiros szirmot bont a pipacs virága, s katicabogárkán piros a kabátka. Szép piros csizmát hord a gólyamadár is, s vadrózsa nyakában piros a kaláris. Sárga Ha virít a pitypang – sárga a virága. A barack, a körte: bársonyosan […] Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: A teve fohásza verse. Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova, a tétova teve tova. Hátán rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp. A helyzete nem szerencsés. Apró, szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve. Sóvár szeme kutat kutat. Még öt-hat nap kullog, baktat. Az itató tava távol, S oly rettentő […] Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: Nyúliskola verse. Erdőszélen nagy a móka, mulatság, iskolába gyűlnek mind a nyulacskák. A tanító ott középen az a nyúl, kinek füle leghosszabbnak bizonyul. Kezdi az oktatást egy fej káposztával, Hallgatják is tátott szájjal. – Az egymást tapasztó táposztó levelek képezte káposzta letépett levelein belül tapasztalt betétet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A föl-földobott kő. Föl-földobott kő, földedre hullva, Kicsi országom, újra meg újra Hazajön a fiad. Messze tornyokat látogat sorba, Szédül, elbúsong s lehull a porba, Amelyből vétetett. Mindig elvágyik s nem menekülhet, Magyar vágyakkal, melyek elülnek S fölhorgadnak megint. Tied vagyok én nagy haragomban, Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban Szomorúan magyar. Föl-fölhajtott […] Olvass tovább
Jöjjön Szép Ernő: Szívből verse. Ki kérdez meg engem, szívem a mellemben hogy dobog, mit dobog? Hogy én mit gondolok, hogy én mit takarok, hogy én mit akarok? Kinek kell, Istenem kinek kell? A vonó keresztbe, húrok megeresztve, csengőnek nincs nyelve, harangok leverve, szómnak szórt virága, két szemem világa kinek kell, Istenem kinek kell? Tengeren […] Olvass tovább
Baranyi Ferenc: Nézni Itt már a szavak mitsem érnek, csak nézni kell és nem beszélni, se kérdeni, se válaszolni, csak nézni kell, csak nézni, nézni. Lesni, amit szép arcod izmán parancsolnak csöpp rándulások, s ha keskeny űr szakad közébünk: felmérni az arasznyi távot. Szemekkel mindent megbeszélni ékesszóló sugarak által, s meleg, bársonyos egyességre jutni egy […] Olvass tovább
Jöjjön Tandori Dezső: Egymás verse. Megkondítod magad, mint egy teret, melyben eltávolodhatom, látatlanul hagyom, hogy körül végy, és az legyek, ahol vagyok. Háttal megyek, csak az kerül elém, amit már elhagyok. Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Kincs verse. Emléked már oly ódonan aranylik… S ha este véle búsan bíbelődöm Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik Gyűrűjét agg kéz, reszketőn s tünődőn… Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák Jelenjenek elém a régi vágyak: De egy se jő már s nem röpítnek […] Olvass tovább