A versek oldala
Donászy Magda: Búcsú az óvodától Kicsik voltunk, nagyon leszünk, Hívogat az iskola: Csingi-lingi! Gyertek, gyertek! Szól a csengő szép szava. Megyünk ím már, hogyne mennénk, Kedvesek ám a betűk. De most azért óvodásként, Mégis könnyes a szemünk. De jó is volt ide járni! Mennyi öröm várt itt ránk! Sok-sok mese, nóta, játék, Napsugaras szép világ. […] Olvass tovább
Áprily Lajos: Tavaszodik Sáncban a hóvíz könnyű hajót visz, füstöl a fényben a barna tető. Messze határba indul az árva, lenge madárka: billegető Titkon a Bükkben moccan a rügyben – mint csibe héjban – kandin a lomb. s mintha a róna kedve dalolna úgy muzsikál, muzsikál a kolomp. Indulok. Értem. Jól tudom: értem, értem üzen […] Olvass tovább
Jöjjön Baróti Szabó Dávid: Barátság verse. Míg puhán hord a csapodár szerencse, Számoson kelnek s csakhamar barátid; Majd ha nagy finnyás öliből kihajtand. Mind eloszolnak. Nézd eme sok száz jövevény galambat: Fényes házaknál keres ez lakóhelyt; Nem szeret rongyos fedelű toronyba Hordani fészket. Mindenütt híven követőd az árnyék, Míg arany színbenn egeken van a nap: […] Olvass tovább
Jöjjön Csanádi Imre: Mi van ma, mi van ma? verse. Mi van ma, mi van ma? Édesanyák napja. Pár szál virág a kezemben: édesanyám kapja. Azt is azért adja, aki szorongatja: Édesanyám, édesanyám jó szívvel fogadja! Olvass tovább
Jöjjön Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél verse. Velem voltál örömömben, velem voltál bajban, velem voltál, ha sírtam, velem, ha kacagtam. Meséltél és meséltél igazakat, szépet, kívántam, hogy a meséd sose érjen véget. Mit adtam én cserébe? Te azt sose kérted, de talán a két szemem elárulta néked. Ültess hát, gyorsan az öledbe. Olvass tovább
A gyermekkor játékos pillanatai, a fogócskák és kiolvasók hangulata elevenedik meg Pákolitz István „Kiolvasó” című versében. A sorokban a természet szépségei keverednek a gyermeki nevetéssel és a játék lendületével. Olvassa el ezt a könnyed, mégis csodásan ritmusos verset, amely tökéletesen visszaadja a nyár reggeleinek varázsát! Jöjjön Pákolitz István: Kiolvasó verse. Megmosdott a tulipán Harmat csillog […] Olvass tovább
Radnóti Miklós „Mint a bika” című verse az élet lendületéről, a belső erőről, valamint a sorssal való szembenézésről szól. A fiatal bika képe a szabadságot, az életerőt és a szenvedélyt idézi meg, míg a megtorpanó bika a szomorú belátást, hogy az élet harca elkerülhetetlen. A vers Radnóti szuggesztív képeivel és erejével megragadja az olvasót, miközben […] Olvass tovább
Zelk Zoltán „Feltámadás” című verse az 1956-os forradalom tragikus eseményeinek hatására született meg. A költő sorai a fájdalom, a gyász és az emberi szenvedés mélységeit tárják fel, miközben a hősies áldozatot és a szabadság iránti vágyat is megörökítik. A versben a halottak és az élők iránti tisztelet egybefonódik a feltámadás ígéretével, ahol a véráldozat nem […] Olvass tovább
Pilinszky János: Tilos Csillagon Én tiltott csillagon születtem, a partra űzve ballagok, az égi semmi habja elkap, játszik velem és visszadob. Nem is tudom, miért vezeklek? Itt minden szisszenő talány, ne fusson el, ki lenn a parton, e süppedt parton rámtalál. S ne félj te sem, ne fuss előlem, inkább csittítsd a szenvedést, csukott szemmel […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Nocturnum Végtelenűl únom szünetlen zártságomat egy férfi-testben, percre sem múlik jelenléte, közös ágyban kell hálnom véle, érzem melegét, nyirkát, végig lábujjától hajgyökeréig, beleinek kacskaringóit, hím-rönkjét, meddő mellbimbóit, tüdő-tömlője tátogását, változékony szívdobogását, zsibbadt s hegyes fájásait, gyönyöre villanásait, szomjazását és éhezését, zsákként telését-ürülését, s benn ahány érzés, eszme kel, tudnom kell, bár nem érdekel. […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Séta közben Jó volna csöndben, egymagam, úgy élni, békén, boldogan, mint a pipacs vagy ott alább a margaréta, a szarkaláb, – jó volna egy kis tanyai ház előtt őrt állani, nyurga akác, és megborzongani, szótlanúl, ha az égre éji vihar vonul, és reggel a fénybe kéjesen belemosni millió levelem. Jó volna szállni, ameddig […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Harbach 1944 verse. Thurzó Gábornak Újra és újra őket látom, a hold süt és egy rúd mered, s a rúd elé emberek fogva húznak egy roppant szekeret. Vonják a növő éjszakával növekvő óriás kocsit, a testükön a por, az éhség és reszketésük osztozik. Viszik az utat és a tájat, a fázó krumpliföldeket, […] Olvass tovább