A versek oldala
Jöjjön Juhász Magda: Álomhajó verse. Juhász Magda: Álomhajó Aludni szeretek, aludni jó, mert elindul velem egy nagy hajó. Utasa megannyi tarka sereg, királyok, tündérek és hercegek. Amikor meglátnak köszöntenek: – De jó, hogy megjöttél te kisgyerek. Velük járhatom a tengereket, a kapitányuk is én lehetek. Van egy kis sziget, mely igen csodás, ott lakik régóta […] Olvass tovább
Csukás István: Februári csalogató Barlangjából medve, a tél fehér pincéiből kijöttem vadvíz-zöldbe, hunyorgó szememet csalja kacér fák lenge, korai levél-kötője, szikrázó meztelenség, ablakok áttetsző szemérmetlensége fog ketrecébe, hogy kapjak új erőre. Kapnék az évszak gyors alkalmain mohó reflexekkel, mint lobban vészes hirtelenséggel a kankalin; szívem szertelen szabadságot érez, a mindent-újrakezdés vad öröm- mámorát, hogy bordám […] Olvass tovább
Ady Endre – Hosszú az erdő Csak az erdő hosszu, Mert én futnék, tűrnék. Hogy hajráz a hajrá. Hogy búg az a kürt még. Véres vad-kergetés Veszett, bugó kürtje Hogy hajráz a nemes Erdőbe-kerültre. Hogy jönnek utánam Mindenféle jókkal, Éhezett kopókkal S jóllakott kopókkal. Minden rendű aljas Milyen emelt fővel Ugatja a nyomon Hajnali kelővel. […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Így volna szép Gyakorta érzek Olyan különös Kimondhatatlan Valamit – Mikor a kezem A rózsafáról Egy szirmot halkan Leszakít, Mikor átrezeg Egy síró dallam Finom húrjain A zongorának; Mikor szívemben Harcokat vívnak Hatalmas fénnyel Hatalmas árnyak: Mikor a szó Mire se jó, Mikor szemem egy Ártatlan fényű Szempárba mélyed; Mikor álmodom S messzire […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet verse. Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd Feledésemnek gazdag úr-palástját. Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, Alázásodért, nem tudom, miért, […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Téli napsütés verse. Az olvadt hó beroskad és szertesündörög,… kondérok gőzölögnek, mint bíbor sülttökök. A jégcsap egyre nyúlik, a csöppje már nehéz, egy-egy kis tócsa pattan s szelíden égrenéz. S ott fönn az égi polcon hátrább csuszott a hó, kevésbeszédü lettem s ritkán vitatkozó. Ebédre várok-é, vagy talán meg is halok? lélekként […] Olvass tovább
Farkas Árpád: Dúdoló Havazás lennék, lengőn áldó, gyűrött arcokra, földre szálló, vigasztaló-nagy csöndes ének, lélegzete a mindenségnek. Havazás lennék, mintha volna kedvem és pénzem annyi hóra, mellyel ember ily hitvány bőrben havazhat egész esztendőben. Lassún, mint akit nem is kérnek, lennék Föld felett lengő ének, egy szál ingben is elringatnám, elmúlásommal sem ríkatnám. Lennék mindenség […] Olvass tovább
Jöjjön Csoóri Sándor: Farsangi kutyabál verse. De érdekes volna, ha kutyabál volna, s farsang napján minden kutya bálba gyalogolna, nagy kutya is, kis kutya is, kit csíp még a bolha. Komondor kényelmes, lassú táncot ropna, Puli Pali csárdást, ahogy meg van írva; sötét szőre, bozontja a szemébe lógna. Csau csacsacsázna, a foxi bokázna, a többi […] Olvass tovább
Váci Mihály: Végül Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék! Fél egyedül. Csak karolják! – s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék. Megszelídül a magánytól, s csak […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Hideg című verse. Kosztolányi Dezső: Hideg Furcsa est ez, néma, hűvös, a szobákban újra bűvös lámpa ég. Fűtenek is innen-onnan, s rémlik a körúti lombban fönn az ég. Istenem, mi végre élek? Dúdorászok, árva lélek, egymagam. A mesék arany kastélya és a cukros, piros téa merre van? Nem merek a ködbe nézni, […] Olvass tovább
Nemes Nagy Ágnes: Január Hová jutottam? Nem tudom. Szeretni, nem szeretni: vétek. Ha volna még akáclevél, azon számlálnám érverésed. A magamét is számolom, a csontok közti félsötétet fél-éjszakán át szaggatom – ha volna még akáclevél, felelni tudna értem, érted – egy alvadt vér a mellkasom. * Hogy füstölgött az a folyó, hogy füstölgött a téli […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Igazgyöngyök verse. Egyszer régen, mikor még nem volt bánat, s a kék vizeken tündökölt a hold, tündér leány állott a tenger partján, s a hab lágyan, szerelmesen dalolt… De egy este… messze észak felől orkán hadával érkezett a tél, a tündér sírt és fényes könnyeit zúgó tengerbe hullatta a szél… Aztán elment… […] Olvass tovább