A versek oldala
Jöjjön Bartos Erika: Anyák verse. Barnaszemű édesanyám Úgy szólítom: Anyuka, Anyukám a pocakjában Hordott engem valaha. Anyukámnak anyukáját Úgy hívom, hogy Nagymama, Süteményt süt, gombócot főz, Messze száll az illata. Nagymamának anyukáját Úgy hívom, hogy Dédmama, Dédmamának kertje is van, Közepén egy fügefa. Dédmamának anyukáját Úgy hívják, hogy Ükmama, Ükmamának volt sok tyúkja, Meg egy büszke […] Olvass tovább
Nagy Ferenc: Édesanyám Van egy szó, van egy név ezen a világon, Melegebb, színesebb, mint száz édes álom. Csupa virágból van, merő napsugárból.. Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól. Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja, Örömében sir az, aki e szót hallja. Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja, Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya. A amikor […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Fekete kenyér verse. Miért aggódol, lelkem jó anyám? Hogy kenyeretek barna, emiatt? Hisz meglehet, ha nincs idehaza, tán fehérebb kenyérrel él fiad? De semmi az! Csak add elém, anyám, bármilyen barna is az a kenyér! Itthon sokkal jobb ízű énnékem a fekete, mint máshol a fehér! Olvass tovább
Jöjjön Móra Ferenc: Anyának verse. Álmomban az éjszaka aranykertben jártam. Aranykertben aranyfán aranyrigót láttam. Aranyrigó énekét a szívembe zártam. Ahány levél lengedez szélringatta ágon, ahány harmatcsepp ragyog fűszálon, virágon Édesanyám, fejedre annyi áldás szálljon. Olvass tovább
Jöjjön Pákolitz István: Anyámnak verse. Hogyha virág lennék, ölelnélek jó illattal; hogyha madár lennék, dicsérnélek zengő dallal; hogyha mennybolt lennék, aranynappal, ezüstholddal, beragyognám életedet csillagokkal. Virág vagyok: ékes, piros szirmú, gyönge rózsaág; madár vagyok: fényes dalt fütyülő csöpp rigócskád; eged is: szépséges aranynappal, ezüstholddal, beragyogom életed csillagokkal. Köszönjük, hogy elolvastad Pákolitz István költeményét. Mi a […] Olvass tovább
Falu Tamás: Anyád Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, minden pillanatban gondolt o reád. Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt, félre tolt az útból, s elé ő feküdt. Aki jó volt hozzád, az volt az anyád, ha fáztál, a lelkét terítette rád. Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd, simogatta sebed, sírta […] Olvass tovább
Farkas Árpád: Anyák némasága Csak a gyermekek tudják mohó irtózattal a késeket nézni. Mint a hegedű, az anyák melléhez szorítva énekel a kenyér, a villanó penge simulása benne hópuha muzsika. Morzsák havazásába tartják arcukat a gyermekek, csak ok, ok tudják az anyák mellére szaladó késeket mohó iszonyattal nézni. Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Tél verse. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, Csorbát, töröttet s ami új, meg ép, Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! – S rászórni szórva mindent, ami szép. Dalolna forró láng az égig róla S kezén fogná mindenki földiét. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hisz […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Hintón és gyalog Rég eltemette a nyarat, Az ősz, s ez is haldoklik már, Az erdő mégis milyen hangos! Hogy fütyöl benne a madár! E füttyre fölriadtak az Álmos merengésből a fák, S a meglepő, nem-várt örömtől Megrezzen rajtok minden ág. Még ott fönn a nap is, aki Ködcsuklyájába bújt vala, Gondolva, hogy […] Olvass tovább
Petőfi Sándor – Itt van az ősz, itt van újra | előadja Mensáros László „Kiülök a dombtetőre, Innen nézek szerteszét, S hallgatom a fák lehulló Levelének lágy neszét. Mosolyogva néz a földre A szelíd nap sugara, Mint elalvó gyermekére Néz a szerető anya.” Olvass tovább
Íme Keszthelyi Mangó Gabriella: Köszönöm verse. Keszthelyi Mangó Gabriella: Köszönöm Mikor az ég csak szürkét játszott Te gyújtottál világot, és árnyaltál színeket az égre, nyitottál kaput a tisztességre Megtöltötted szívvel a zsebem, napokban innen költekezem. És ha karcot ejt a szó, van rá ige, s tapaszként ragasztom a sebem szélére. És amit elém őszintén tudtál […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Tizennégy sor verse. Hogy ifju tested átsüt a halálon, másfélezer magányos éjszakámon, hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek, hogy árvaságom ablakát beverted, hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak, hogy a temetők rám ujjal mutatnak, hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség, nincs más erény már, csak az ifju szépség, hogy gyüretlen hasad, tündöklő térded […] Olvass tovább