A versek oldala
Nemes Nagy Ágnes: Szökőkút Mi szól a kertben? Mi szól a fákon? Talán a szél jár juharfaágon, talán szökőkút szökik ki sorban, ezer szökőkút, ezer bokorban? Ki itt a kertész? Talabér, Talabér! Mi szól a kertben, Talabér, Talabér? Hallani lent, fönt, hallani: cseng, csöng, Talabér, Talabér! – Nem a víz, nem a szél, nem a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Most fehér a tűz verse. Vigasztaljátok a szenvedő alkonyokat, közéjük való kedvesem is Szomorú lángjaival zokogva kergetőzik Előttem szalad, megcsókoltam s az idő nagy némasággal elsüllyed körülöttünk De üres kezemmel hiába kapkodok utána A fájdalom vakító felületén Temetőkben világít a villany Könnyeink fekete kristályokat mosnak Nincsen szavunk, amit kimondhatnánk Elhamvadt maradék álmunk […] Olvass tovább
Jöjjön Füst Milán: Szellemek utcája verse. Olyat nem tudsz mutatni pajtás, – nem olyat a knidoszi táncmesterek sem tudnak feltalálni, Sem zenét, – minek nekem? magam csináltam egykor jó egynéhány dallamot S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát sötétben töltöm el, A mélyen elrejtező, néma férfikort. E sugallat hüvös. – Mint […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: A kulcs Szobám kulcsát a tengermélybe dobták, és nem mehetek most haza. Egy tenger lett a távol, és tenger szívem panasza. E kulccsal zártam be aranyos üdvöm, e kulcs, e kulcs a babona. Most kriptakulcsa életemnek, mit nem találok meg soha. Azóta házam és hazám a tenger, s bennem a tenger szava él, […] Olvass tovább
JPetőfi Sándor: Disznótorban Nyelvek és fülek… csend, Figyelem! Szóm fontos beszédre Emelem. Halljátok, mit ajkim Zengenek; Egyszersmind az ég is Hallja meg. Hosszan nyúljon, mint e Hurkaszál, Életünk rokkáján A fonál. Valamint e sültre A mi szánk: Mosolyogjon a sors Szája ránk; S pályánk áldásával Öntse le, Mint e kását a zsír Özöne. S életünk […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály Előszó verse. Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég. Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember mint a hangya: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt, S a béke izzadt homlokát törölvén Meghozni készült a legszebb jutalmat, Az emberüdvöt, melyért fáradott. Ünnepre fordúlt a […] Olvass tovább
Várnai Zseni – Alkonyi fény Nem igaz, hogy nem fáj a hervadás, hogy belenyugszik sorsába a lélek, az állat is elbúvik, vackot ás, úgy megy neki a végső szenvedésnek. Reszket az ág, mikor a lombja hull, sír a virág, hogyha fonnyad szirma, csak én legyek bölcs, mikor alkonyul, mikor rámmered ifjúságom sírja?! Nem, nem vagyok […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A bőr alatt halovány árnyék verse. Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között, szívemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem, te táncolsz, nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni, 5 hete, hogy nem tudom mi van veled az idő elrohant vérvörös falábakon az utak […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Szeged A Tiszaparton halkan ballagok És hallgatom, mit sírnak a habok? E partok méla fordulóinál Állt egyszer gőgös Attila király. E tájon, hol a két víz összeér, Áldozott egykor dús Ajtony vezér. Ott fönn, ahol most vén harang dalol, Dugonics András búsult valahol. Mert búsulásra volt itt mindig ok, Ugye bajtársak, ugye magyarok? […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez verse. Nem láttalak egy hétig, kis rügyek, és közben milyen nagyra nőttetek! hüvelyknyire!… Kilombosodtatok és ezer könnyű és friss fodrotok halványzöld lángként repdesi körül a gallyakat és táncol és örül. De szépek vagytok, tavaszi rügyek, de bátrak vagytok! Nem kérdezitek, mi vár rátok, – ha itt az ideje, mint […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Tündérszerelem verse. Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam, fölém-simuló tótükörben mindenem fájt, sások éle összevagdalt, bocsáss be, bocsáss be! Ott a felhő puha ágya, selyem holdfény borul rája, ne gyere az én szobámba. Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam, kopár égen meddő szívemtől perzselődtem, mégis fáztak a virágok, bocsáss be, bocsáss be! Ott […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Március című verse. A ritkás ágak zöldjén átveti A messzi nap a sűrű sugarat, Mint végtelen aranysodronyt, egy égi Vezeték dús hálózatát, s a fák Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák, Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül: A földnek a Tavasz telefonál… És reszket a liget, mint zsenge szűzlány, Feszül ezer kis lombkeble keményen, […] Olvass tovább