A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Az ige verse. Reményik Sándor: Az ige Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Fiatal életek indulója verse. Apáink mindig robotoltak, Hogy lenne enni kevés kenyerünk, Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak, Az isten se törődött velünk. De fölnőttünk már valahára, Kik nem tudjuk, mi az vígan élni, És mostan vashittel, jó bátorsággal Sorsunk akarjuk fölcserélni. Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk, Nem volt jogunk se, csak igazságunk. […] Olvass tovább
Jöjjön Kazinczy Ferenc: Az ő képe verse. Midőn az hajnal elveri álmomat, S a fény orozva lebben rejtekembe, Imádott kedves kép, te tűnsz szemembe, S ah! gyúladni érzem régi lángomat. Ez Ő! ez Ő! kiáltom, s csókomat A képnek hányom részegűlt hevembe. így szólott, így járt, így mozgott, ölembe Így sűlyede, elfogadván jobbomat. S most […] Olvass tovább
Szabó T. Anna: A csoda Január volt már javában, s a nagy fa, amit műanyagmadzaggal gúzsba kötve húztunk-vontunk, hogy majd a föld alatt a feketülő falnak nekidöntve napokon át a pincebogarakra árassza csodaváró illatát, és amit aztán ketten díszítettünk, hogy úgy dőljön ránk teljes vértezetben, (még jó, hogy a gyertyagyújtás előtt) mint egy megsebzett operai […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Hegyi beszédek felé verse. Még van, hogy bennem horgadozva, fájva Dal indul, sír a kedvem szárazfája, Csöndes cigány, megpengetem a nyűtt, Bús hegedűt. De hajh, ez már nem az az ifju bánat, Mely csupa kéj volt, s édesedve támadt, Mint holdsütötte halk hangszeren át Szűrt szerenád. Ebből immár alig lesz édes ének, […] Olvass tovább
Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről Magyar csak addig lehetsz, amíg nyelvedet őrződ. Ezer év csodája ez, akár a saját bőröd. Mert az anyanyelv joga a legmagasabb törvény. Nem nyelheti el soha semmilyen gonosz örvény. A gondolatra illik, minden szava valóság. Magas hőfokon izzik, süt belőle a jóság. A tisztaság, a szellem minden szavában ragyog. Nem […] Olvass tovább
Jöjjön Lackfi János: Véletlen verse. csomizom a ruciba a habtestem tinibugyi gumija bemélyedten kukisali parival az étrendem szoli moci tekila az én trendem koviubi pörivel a kedvencem lekipali csokival jaj vétkeztem fusizik a fatim is a műhelyben vegyigyümi üviben a sparhelten depizik a szaniban a mutterchen dobi cigi dugiba a farzsebben könyi szivi nehari ha […] Olvass tovább
Jöjjön Endrődi Sándor: Tavasz felé verse. Tavasz s tél küzdenek egymással. Harczol a fagy és a napsugár, Egy-egy hiszékeny bokor ága Rügyét is bontogatja már. A völgyből egy legény siet föl, Útközben vigan fütyörész…. – Mily könnyű fiatalnak lenni, S öregnek lenni mily nehéz! A nedves, földszagu barázdán Itt-ott piros bogárka fut, Odább a lejtős erdőszélen […] Olvass tovább
Ady Endre: Az idő rostájában Kezében óriás rostával Áll az Idő és rostál egyre, Világokat szed és rostál ki Vidáman és nem keseregve S búsul csak az, akit kihullat. S aki kihull, megérdemelte, Az ocsut az Idő nem szánja. Aszott nemzetek, hült világok, Tört életek miazmás vágya Halálra-valók s nem kár értük. Szóljak próféták új […] Olvass tovább
Jöjjön Kassák Lajos: Négy sorok verse. I. Te vagy az, aki után lámpással futottam. Te vagy az, akit vakon is megtaláltam. Te vagy az, akiért érdemes az élet. Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok. II. Ó szerelem milyen szesszel itattál meg engem. Ó szerelem börtönbe zárnak a te karjaid. Ó szerelem egyképp csúnya vagy […] Olvass tovább
Várnai Zseni: Most este van… Most este van, lefekszem napomra visszanézek, fáradt vagyok, meleg volt, a hőség elcsigázott, sokat futottam, mentem s a por belepte lelkem, mint utszéli virágot. Napomra visszanézek, beszéltem emberekkel, azok is megsebeztek, szavak tüskéjét érzem, próbálom elfeledni, poros ruhám levetni s aludni hófehérben. Késő van már, elalszom, elfordulok napomtól, a hold […] Olvass tovább
Jöjjön Berzsenyi Dániel: Szerelmes bánkódás verse. Itt, hol e bujdosó csermely A bús bükben tévedez, S búslakodó énekemmel Csak a kőszirt epedez, Megjelensz, ó kegyes lélek! Epekedő szívemben, S hív kebledbe visszatérek Forró képzeletemben. Ha a bús hold sugárai A vizeken reszketnek: Bágyadt szemem záporai Csak téged emlegetnek; Ha a hajnal bíborszínnel Az égen pirosodik: Árvád […] Olvass tovább