A versek oldala
Jöjjön Aranyosi Ervin: Cipő emlékére című verse. Hazudj valami szépet, hazudj valami jót! Képzeld el azt, hogy élek, – hallgasd a rádiót! Ott élek minden dalban, – üzenem, szebben élj! Legyen hangos a szíved, szeress, dalolj, remélj! Itt hagytam szép világom. Szívedben, hűlt helyem. Zenémet, s annyi számom, – énekeld még velem! Most már a […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János – Mielőtt verse. A jövőről nem sokat tudok, de a végítéletet magam előtt látom. Az a nap, az az óra mezítelenségünk fölmagasztalása lesz. A sokaságban senki se keresi egymást. Az Atya, mint egy szálkát visszaveszi a keresztet, s az angyalok, a mennyek állatai fölütik a világ utolsó lapját. Akkor azt mondjuk: szeretlek. […] Olvass tovább
Áprily Lajos – Útravaló A lélek, mikor búcsúzva bontja szárnyait, visz magával a földről valamit. Eszmét, melyet világra ő hozott, virágot, melyet ő virágoztatott. Én Istenem, én mit vigyek neked? Nem vihetek én mást, csak verseket. Kiválasztok pár útamra valót, a többinél tisztábban dalolót. S ahol ösvénnyel vár az égi rét, zenét hallok majd, felséges […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Hegyi beszéd Szárnyaink vannak. Ölelem derekát. Már itt sem érzem a nagy összefüggést, megszüntem a porszem-milliárd egyetlen porszeme lenni, aki forgószelekben forog s lehull. Nem érzem a világ-nagyság iszonyú súlyát vállamon: a csillag-titkok, csillag-dalok, fogamzás, keletkezés, halál: nem érdekelnek. Megnőtt az életem. Minden eltörpült. Szeretek: én vagyok fontos és ő. Töprengés nélkül éljük […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Könyörgés című verse. Tág szemmel már csak engemet figyel, mint néma tó a néma csillagot, nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis ha megölném is, hinné: jó vagyok. Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni! az övé lenni, ha nem is egészen; megváltanám egy futó, tiszta csókkal, hisz egyek voltunk rég a drága mélyben. […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Az örök folyosó verse. A véghetetlen portikusznak egyhangu oldalívei rejtett forrásu fényben úsznak. Mi haszna széttekinteni? A síma égnek semmi ránca s szemed a földet nem leli. S tán e nagy ívek néma lánca a végtelenbe fűzve nyúl: holt oszlopoknak méla tánca huzódva, mozdulatlanúl légtengelyén az üres ürnek, s a külső sötétig […] Olvass tovább
Jöjjön Füst Milán – Szerelmes levél verse. A légen át szerelmesen, Veled ölelkezem, Szemem a messzeséget issza, Szájamat megmérgezem, Az arcomat elrombolom, Hogy aki lát, vagy hallja szóm, Hőköljön vissza, A tüzemet eltitkolom, S a sötét alkonyatba’ két karom Kitárom részegen eléd – Kitárom részegen! S a légen át egy dallamot, Egy édes dalt küldök […] Olvass tovább
Jöjjön Karinthy Frigyes – Lecke című verse. Megcsókoltalak, megmutatni, hogyan kell nékem csókot adni. Megfúltál, úgy öleltelek mutatni, hogy ölelj te meg. És sírtam is, ölelve térded, mert tudtam, hittem, hogy megérted, bő könnyeim, a könnyü bért, mit értem ontsz, a könnyekért. Eldobtam mindent – íme, lásd, hogyan lehet szeretni mást, kiért mindent százszor megadnál, ezerszer […] Olvass tovább
Jöjjön Mentovics Éva: Este a tóparton verse. Nyár esti felhő ágyat kínál, rajta a napfény elszundikál. Álmos az erdő, szunnyad a táj, fecskemadár is fészkére száll. Csendes a tópart, suttog a nád, lágy hullám ringat két vadkacsát. Tóparti fészket rejti a sás, benne fehérlik három tojás. Hullámzó vízen csillan a fény három fióka lesz az […] Olvass tovább
Jöjjön Osvát Erzsébet: Tanítóinknak verse. Tanító nénik! Tanító bácsik! Egy kisdiák áll előttetek. Kisdiák a sok százból, ezerből- Jóságotokat hadd köszönje meg! Hadd köszönjem azt az igaz kincset, amelyet ti adtatok nekünk. S amely bűvös erejével annyi új titokra nyitrotta szemünk. Neonfénynél is szebben világít a tudás, mit kaptunk tőletek. Szeretetünk sugárzik felétek. Ragyogja be […] Olvass tovább
Tóth Árpád: ŐSZI CHANSON Ôsz húrja zsong, Jajong, busong A tájon, S ont monoton Bút konokon És fájón. S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sírok, S elém a sok Tûnt kéj kél. Óh, múlni már, Ôsz! hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél… Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A fehér csönd verse. Karollak, vonlak s mégsem érlek el: Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon […] Olvass tovább