A versek oldala
Jöjjön Reményik Sándor: Templom és iskola verse Sinkovits Imre előadásában. Reményik Sándor: Templom és iskola Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Gyógyíts meg! Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Nézd: elszárad a fám A testem-lelkem fája… De épek még a gyökerek talán. A tompa, tunya tespedés alatt, Gyökereimben: érzem magamat, És ott zsong millió melódiám. Én Istenem, gyógyíts meg engemet! Hiszen – nem is éltem igazában. Csak úgy éltem, mint lepke a bábban, Csak úgy […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Jégvirág Mint egy kísértet, hófehérbe’ Az ablakomon megjelen. Egy ibolyának lelke tán, De illattalan, színtelen. Rám néz sóhajtalan panasszal: Talán én téptem le tavasszal. Talán egy harangvirág lelke, De rajta jégből a lepel. A haranglábat: karcsú szárát Nyáron – talán én törtem el. Isten szavát elnémítottam. Most itt van, – s megszólal legottan! […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Ahogy lehet Fogcsikorgató türelemmel, Összeszorított szájjal – Krisztus-követő bús próbálkozással, Majd daccal, lobbanóval, Fojtott igével és visszanyelt szóval, Tenyérrel, mely sima örökké, Csak a zsebben szorul ököllé – Keserű, tehetetlen nevetéssel Békülve meg akármi rendeléssel – Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis, Hogy rajtunk ez is, az is megesett: Hordozzuk, testvéreim, ezt […] Olvass tovább
Reményik Sándor: A parti sziklák A költő szólna – és így kezdené: Vas-túskók ezek, ős-gátak ezek, Ők s a tenger méltó ellenfelek. De én láttam e sziklák sebeit, A sötét sebeket, A fantasztikus repedéseket. S hallottam a víz-vájta kavernákban Lentről feldübörögni A lassan mégis győztes elemet. S tudtam: az idő csak neki segít, Őt pártfogolja […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Tükrök törvénye Hogy a mi lelkünk szépítő tükör, Egymást szépítjük meg: Az meglehet. Nem baj. Így tükrözi a Szent Anna-tava Sokszor még mélyebben a mély eget. Mi nem tükrözünk mást, mint lényeget. És azért ez a látás így igaz, Ha egy-egy vonástól el is tekint. Mi látjuk egymást, nem ahogy vagyunk, De látjuk […] Olvass tovább
Vörösmarty Mihály: A buvár Kund Túl a mezőn, túl a hazán, S a part fölött, a nagy Dunán Ki népe zajlik ott? Föl Endre! Béla! föl magyar! Ellenhad az, mely vészt akar, Ellenség zajlik ott. Ő az, ki partidon halad És száz hajót és száz hadat Hoz, oh hon, ellened, A gőgös Henrik az, ki […] Olvass tovább
Jöjjön Romhányi József: Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba verse. Születtem Dolhán, egy kutyán, tizenkettőben, Gezarol után. Atyám paraszti sorban élt egy lobogós gatyán. Anyám egy cipész vérét kicsikarva átment a kisiparba. Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet, s a csípésem jelentősen viszketett. Lakókutyám egy kis pulipintyó, mint jó suba betakart, de […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: A vén cigány verse. Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vizen, Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig igy volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Sziv és […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Karácsony című verse. I. Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba’ Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát […] Olvass tovább
Kun Magdolna: Halk ima Ma anyámért és apámért mondok halk imát. Abba súgom könny hullatva a szeretet szavát, hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék, őrizem még szíveiknek édes melegét. Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak, ott adnak majd hangot a szeretet szavának, mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság, amin a szív üzenete […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Napsugár pogány templomban Ó, ma hiába jössz, Aranysugár sok szürke nap után. Hiába jössz, hogy csillogtasd a fákat. Nézd meg jól, – látod? majdnem mind kopárak. Ö, ma hiába jössz. Az erdő fakó, hangulattalan -: Vak indalatok pogány temploma. Oszlopai rendetlen tömegén Nyom nélkül suhansz által, drága fény: Sugár, egy más világnak sugara. […] Olvass tovább