A versek oldala
Jöjjön Babits Mihály – Karácsonyi ének verse. Mért fekszel jászolban, ég királya? Visszasírsz az éhes barikára. Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: mégis itt rídogálsz, állatok közt. Bölcs bocik szájának langy fuvalma jobb tán mint csillag-ür szele volna? Jobb talán a puha széna-alom, mint a magas égi birodalom? Istálló párája, jobb az neked, mint gazdag nárdusok és […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Ádventi köd verse. Tél van megint! Reggel amint fölébredek, még betekint az utcalámpa sötét szobámba, mert odakint köd van megint. Elbuvik a nap-paripa az ég dugottabb aklaiba, hova a csillag- állatok bujnak nappalira: Kos, Bak, Bika… Tán a ravasz égi lovas „sötéten tartja”, míg egy kamasz s vig turf-inas a forró pálya […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Alkalmi vers című költeménye. Az uj évet (ócska tárgy!) Kell megénekelnem, Hálálkodva, ahogy illik, Poharat emelnem. Mit van mit kivánni még Ily áldott időben? – Adjon Isten, ami nincs, Ez uj esztendőben. Olcsó legyen a kenyér, A gabona áros; Jól fizesse a tinót S nyerjen a mészáros, Mérje pedig szöszön-boron, Font kijárja […] Olvass tovább
Jöjjön Balassi Bálint: Adj már csendességet verse. 1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr! Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr! 2 Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére, Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére! 3 Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg, Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg! […] Olvass tovább
Ady Endre: Kuruc Ádám testvérem Ma valaki tréfált velem, Boros, mámoros éjjelen Elémállt, mellére csapott: »Kuruc Ádám deák vagyok. Én se voltam zabi gyerek, De ki kuruc, nem pityereg. Vérem volnál s hogy imigyen Asszonyoskodsz, szánom igen. Ez az élet nem nagy dolog, Egyet forog, kettőt forog, Néha inog, de csak megáll: Legvígabb pajtás a […] Olvass tovább
Babits Mihály: A csengettyűsfiú Minden reggeli látomásból szemem mögött dal erjed, érik mint nyilt hordóban aromás bor. Ázik az utca friss aranyban reggeli csengő csengi végig: ezüst hal az arany folyamban. Ó reggel, gyermek, gyönyörüség! kertek falán át egy karaj lomb tán a csengő szavára hajlong ó szent reggeli csengetyüsség! a kapu árnya aranyat vág. […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Erdélyben Barangol és zúg, zúg az őszi szél. Csörögnek a fák száraz lombjai, Mint rab kezén a megrázott bilincs. Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én! Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak, Mint nősirást az égiháború. Egy nemzet és két ország hallja meg, Mi bennem eddig titkon forra csak, S amit keblemből mostan kiröpítek, Mint […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: A vigasztaló verse. Mi a tűzhely rideg háznak, Mi a fészek kis madárnak, Mi a harmat szomju gyepre, Mi a balzsam égő sebre; Mi a lámpa sötét éjben, Mi az árnyék forró délben… S mire nincs szó, nincsen képzet: Az vagy nekem, oh költészet! Ha az élet útja zordon, Fáradalmit fájva hordom, Képemen […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Dózsa György unokája verse. Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bús, bocskoros nemes. Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni Kaszás népemmel, mert a Nyár heves. A Nyár heves s a kasza egyenes. Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl, Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe Rettenetes, nagy dühvel özönöl? Ha […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Relativitás verse. – Megállt az idő – mondják, akik megálltak. – Rohan az idő – mondják, akik rohannak. A várakozónak: végtelen; a rabnak: mozdulatlan; a bölcsnek: mély; az alkotónak: kevés; emennek: boldog; amannak: boldogtalan; kecsegtető és kilátástalan, satöbbi, satöbbi … csupa érzelmi hozzáállás. Einstein fölfedezése nem sokat változtatott a közfelfogáson. Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Mondják, hogy szép verse. Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok, mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal, hogy csillagokat hordoz nagy szemében s hogy büszke és dacos és rá se nézne oly csúnya, fekete fiúra, mint én. Ő csak kacag, és sóvárogva nézik gúnyos ajkát és álla keskeny ívét, és […] Olvass tovább
Babits Mihály: Karácsony elé, Inkának Hát újra Karácsony elé harangozom a szíveinket! Tavaly, tavaly, emlékszel-e? tavaly a Sors vetélt ki minket, a Sors, a vén harangozó s mint két harangnak nyelve, lengett a láb, a vér, a szív, a szó, a kéz, e lengő, bús ütő, s a hír, e szakadós huzó, s a csápos […] Olvass tovább