A versek oldala
Jöjjön Weöres Sándor: Szózat Katitzához a férfiak ügyiben Koncz Zsuzsa előadásában. Kátai Kata, Menta illata, Levendula harmata! Halld kérésemet, Hogy kedvesemet, Ki engem híven szeret, Te ne izgassad, Ne háborgassad És kedvemre hagyhassad. Keressed párod, Meg is találod, Ha szereted, imádod; És ő is téged, Tulipán szépet, Rubintos ékességet. Ha legény vólnék, Reád omolnék, Rajtad […] Olvass tovább
Donászy Magda: Pedagógusnapra Ma, amikor az egész ország hálás szívvel néz ide, szeretetet, köszönetet ver mindnyájuk kis szive. Azt a sok jót, amit kaptunk meghálálni mint lehet? Kérdezgettem a virágot, kérdeztem a levelet. Nem feleltek, de a virág felém intett vidáman, amit a szó el nem mondhat, itt van egy szál virágban. Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Valse triste verse. Hűvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő: Apám verse. Egyszerű ember volt apám és nem hagyott semmit se rám, se pénzt, se nevet, se tanácsot, legyen emléke mindig áldott. Tűrte, hogy járjak szabadon, sokszor, de balga utamon, örült, ha vakmerőn repültem, és nem szidott, ha tétlen ültem. Ha ijesztett a meredek, kezem megfogta. Szeretett. A szíve egy volt a […] Olvass tovább
Várkonyi Katalin: Mezei csokor Tarka mező virágai Lilák, sárgák, kékek Hadd kötök most belőletek Búcsúcsokrot szépet. Búzavirág, pipacs, láncfű Marad még a réten- Búcsúzom az óvodától Hadd búcsúzzam szépen. Olvass tovább
Jöjjön Csukás István – Istenke, vedd térdedre édesanyámat verse. Istenke, vedd térdedre édesanyámat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet. Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen, s szemem gyönge hogy a […] Olvass tovább
Áprily Lajos: Vadlúd voltam Valamikor vadlúd voltam, Vadludakkal vándoroltam. Nagy tavakért lelkesültem, Tengeren is átrepültem. Őszi fényben és homályban, Fel-feltámad régi vágyam: Társaimmal útra kelni, Fényt és felhőt úszva szelni. Majd ha végem itt elérem, Vadlúd formám vissza kérem. Jó barátok, ismerősök, Hogyha jönnek bíbor őszök. Nézzetek fel majd az égre, Égen úszó vadlúd-ékre, S […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő: Háromtól hatig verse. Elmentem egyszer Önhöz édes, sok sok igérgetés után, e diszkrét célra Ön kibérelt egy kétszobás lakást Budán. Oh, nem valék szerelmes Önbe, ettől nyugodtan alhatik. De hát nem tudtam mit csinálni háromtól hatig. Férjem ilyenkor nincsen otthon, a magány rossz tanácsadó, átmentem többször is Budára, ez ugye megbocsátható? Ön […] Olvass tovább
Jöjjön Jobbágy Károly: Búcsúzó verse. Búcsúzunk attól, aki minket éveken át a jóra intett, tanított, s védett,hogyha kellett; így cseperedtünk szíve mellett. Mennyi apró és nagy viharban vitt minket féltve, szinte karban; lelkünket mentve, fedve sokszor óvott jövendő záporoktól. Volt otthonunk és legtöbbünknek anyánk, apánk, ki kísért minket; de amit ők nem tudtak adni, azt kaptuk […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Káprázat verse. Először a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part, s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; – vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; – vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Egyedül a tengerrel verse. Tengerpart, alkony, kis hotel-szoba. Elment, nem látom többé már soha, elment, nem látom többé már soha. Egy virágot a pamlagon hagyott, megölelem az ócska pamlagot, megölelem az ócska pamlagot. Parfümje szálldos csókosan körül, lent zúg a tenger, a tenger örül, lent zúg a tenger, a tenger örül. Egy […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek verse. Amikor még piciny voltál, olyan nagyon enyém voltál, engem ettél, engem ittál, rám nevettél, nekem sírtál. Mikor később nagyobb lettél, mindig messzebb, messzebb mentél, először csak a kiskertbe, aztán a nagy idegenbe. Ha itt vagy is, csak elnézel, akkor is nem engem érzel, nem anyádat, nem apádat, valami […] Olvass tovább