A versek oldala
Jöjjön Szabó Lőrinc: Tréfálkozó őszi levelekkel verse. Milyen száraz és hideg a lelkem, pedig te melengetted a kezeid közt! Milyen száraz és üres az ágyam, pedig teleszórtad a csókok aranyával! Csókok aranyával, arany levelekkel – de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel. – Nem tudok aludni miattad, álmomban is ujjad simogatását érzem a homlokomon. Csillogó gyíkok […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A Magánossághoz verse. Áldott Magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is engemet; Ha mások elhagyának is, ne hagyj el, Ringasd öledbe lelkemet! Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam; Hogy itt Kisasszondon reád találtam. E helybe andalogni jó, E hely poétának való. Itt a magános vőlgybe és cserében Megfrisselő árnyék fedez, A csonka […] Olvass tovább
Jöjjön Gyurkovics Tibor Hajnal verse. A nap aranyos karikája sugaraz rá nagy sisakot karját kinyújtva a tájba mint hajnali fáklya, lobog. Lesem, idejössz, ideérsz-e a fák közt? Rajz a vízen cikázik az árnya, a lépte hogy sajdul és fáj a szivem! Ne siess, ne siess, de szeretlek! Tudod-e, hova érsz, te leány? Itt zúgnak estente a vermek […] Olvass tovább
Móra Ferenc: Szőlőúton Mely felénk int túlnan a garádon, A virágos, gyümölcsös liget, Fellegárnyat sugaras orcádon, Mondsza, édes szívem, mért vetett? Tudom én jól, bár nem mondja ajkad, Értem én jól, nincs miért tagadjad, Azt a vágyat, mely szívedbe kél – Lesz még kertünk nekünk is, ne félj! Látod, annyi álmomrul lemondtam, Hogy a lelkem […] Olvass tovább
Babits Mihály – Reggeli ének A reggelt éneklem, az enyhe szépet Ó reggeleim! jó reggeleim! Testem mint egy eleven béke ébred Tejjel és mézzel folynak ereim. Lelkem kilép az álom fürdejéből Megint üde már oszlik köde már. Kilép az álmok sötét erdejéből s egy dombra száll, egy kedves dombra száll. És így néz széllyel hajnala […] Olvass tovább
Csoóri Sándor neve hallatán sokakban felidéződik egy olyan világ, amelyben a költészet finom szálakon fonódik össze a mindennapok érzelmeivel és a lélek mélységeivel. A „Kék hó, kék madár” című verse ezen alkotások közé tartozik, mely a maga letisztult képeivel és melankolikus hangulatával szinte észrevétlenül lopja be magát az olvasók szívébe. Ebben a versben a kék […] Olvass tovább
Íme Reményik Sándor: Csukott ajkak verse. Csukott ajkak A csukott ajkak éle összeért, Mint összefagyott két virágszirom, A küzdés fájó nyomait, a vért Letörölte egy kéz nyugosztalón, Álombabékítőn, enyhén, puhán… A csukott ajkak éle összeért, Többé nem kérdezik: miért, miért? Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak, A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak Ott […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt verse. Csak addig fájt, amíg harcoltam érte, amíg a lelkem égőn rátapadt, s egy reggelen rájöttem, hogy hiába: az ifjúság már tőlem elszaladt. Lemostam minden kendőzést magamról, hajamat sem festettem újra már, mint vert vezér, a fegyverem leraktam, s olyan vagyok most, mint egy téli táj. Mint a felhőkbe […] Olvass tovább
Osvát Erzsébet: Ébred a Balaton Bontja a nap a haját. Tóba szórja aranyát. Villognak a sirályszárnyak. Pille-vitorlások szállnak. Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Különbéke verse. Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok, ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok, nem fütyörésznék most az uccán ilyen vigan: valószínűleg felkötöttem volna magam. Régen, mint az álamok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni, azt hittem, szép szó vagy erőszak ér valamit s az […] Olvass tovább
Jöjjön Márai Sándor: Olyan világ jön verse. Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van… A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!… Mert most ők jönnek… A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven […] Olvass tovább
Fekete István: Nyár végén Az árokparton elnyűtt gyalogút És az erdőkben Augusztus seper, A domboldalon avult fű lapul S némán búvik a csattogó eper. A patak szélén sárga liliom, Virágán kopott, fényes poszméhek, A buzogány a víz tükrét nézi, S a mélyben magasságát az égnek. S alkony ha jön, a nád alig zendül, Barna szántásban […] Olvass tovább
Értesítések